DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Alonso is közrejátszott Vandoorne nehéz szezonkezdetében

Nagy reményeket fűztek Stoffel Vandoorne F1-es debütálásához, ám az újonc teljesítménye az év első felében elmaradt az elvárttól. Eric Boullier szerint ebben Alonso jelenléte is közrejátszott.

Egy átlagos F1-es debütáláshoz képest nagyobb falat jutott a 25 éves belga számára. Miután sikert sikerre halmozva, dinamikusan lépkedett felfelé a formulaautós világban, idén a McLaren F1-es csapatához igazolva ért fel a sport csúcsára. A belépője azonban több tényező is bonyolította: az egyszeres világbajnok Jenson Button helyét kellett betöltenie a kétszeres világbajnok Fernando Alonso mellett, mindezt ráadásul a legendás McLaren csapat színeiben. 

„Csapattársa miatt folyamatosan rivaldafényben volt” – írta le a belga helyzetét Eric Boullier versenyigazgató. „Minden fiatal pilótának, aki az utolsó öt évben csatlakozott az F1-be, volt egy időszaka az alkalmazkodásra. Ha egy kisebb csapatban vagy, ez csendesen zajlik. Sokkal nehezebb, ha Fernando Alonso csapattársaként a McLaren színeiben teszed ezt.”

vandoorne_alonso_2016



Döcögősen is indult Vandoorne szezonja, az év eleji eredmények elmaradtak a tőle elvárttól, ám a versenynaptár végéhez közeledve fordult a kocka: az utóbbi három futamból kétszer ért pontszerző helyre, aminek köszönhetően még Alonsót is megelőzte az összetettben. Az Autosport megkérdezte Boulliert, mi rejlik a javulása mögött. „”Kemény munka, bizalom, magabiztosság és tehetség” – sorolta a szakember. „Június óta kissé változtattunk az egymáshoz való viszonyunkon. Dolgoztunk vele az F1 és természetesen a gumik megértésén is. Mostanra lett olyan önbizalma, amivel a legjobbat tudja kihozni az autójából. Így tud az a Vandoorne kibontakozni, akit mi is akarunk.”

Az újonc pilóta maga is azt vallja, az év elejéhez képest számottevő a javulás. „Sokat fejlődött, ahogy a csapattal, ahogy a mérnökökkel dolgozom. Ennyi versenykilométerrel a hátam mögött megértettük, mire van szükségem az autótól. Több szempontból is magabiztos lettem, és nagyszerű azt érezni, hogy azt tehetem az autóval, amit szeretnék” - zárta a belga.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: