DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Mennyit gyorsult az F1 Suzukában?

A Japán Nagydíj is beállt azon versenyek népes táborába, ahol a Formula-1 minden korábbinál gyorsabbá vált idénre, Lewis Hamilton így rögtön pályarekorddal ünnepelhette első suzukai pole-ját.

Amikor a Formula-1 vezetői és technikai szakemberei lefektették az új szabályrendszer alapjait, úgy kalkuláltak, hogy a köridők pályától függően nagyjából 4-5 másodpercet fognak javulni 2017 során a 2015-ös értékekhez viszonyítva. Ennek apropóján a szezonban mind a 20 alkalommal megnézzük, hogyan változott a hétvégi legjobb idő a pályákon az elmúlt évek során, mindenhol odáig visszamenve, amióta a jelenlegi vonalvezetést használja a mezőny.

 00117018_332



Suzukában 2003-ig repülhetünk vissza, arra az évre módosították a célegyenes előtti sikánt, így onnantól kezdve hasonlíthatóak össze az eredmények - már amennyire a körülmények engedték, hiszen 2004-ben például olyannyira esős volt az összes edzés, hogy a versenyen futották meg a hétvégi legjobb kört. A pályarekordot eddig Michael Schumacher tartotta 2006-ból, mielőtt a következő két évre Fujiba költözött volna az F1.

Nem számít meglepetésnek, hogy ezen a pályán is sikerült megfutni a valaha volt leggyorsabb köridőt, noha erre most az idén látott trendekhez képest egész sokáig, egészen a Q2 második szakaszáig kellett várni. Lewis Hamilton azonban ekkor rögtön több mint egy másodpercet faragott a korábbi etalonból, és végül 1,6-tal javította azt meg. A 2015-ös eredményekkel való összevetés szintén hozza az elvárt öt másodperces javulást.

 

A suzukai pálya legjobb F1-es köridői 2003 és 2017 között: 

16 japlaps

Gyorsulás 2015-höz képest: 5,265 másodperc

Ennyivel javult a korábbi körrekord: 1,635 másodperc

A korábbi körrekordnál gyorsabb pilóták száma: 6

Megdőlt körrekordok a szezonban: 15/16

 

A sorozat előző részei ide kattintva megtalálhatók.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: