DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Eldőlt: Bottas hosszabbított a Mercedesszel

A Szingapúri Nagydíj előtti szerdán újabb fontos építőelem került a helyére a 2018-as F1-es mezőny felállását illetően, a Mercedes ugyanis bejelentette Valtteri Bottas maradását, aki idei teljesítményével gyorsan meggyőzte a vezetőséget.

DJmWr24VAAA2K6R



Amikor a finn az idei szezon előtt csatlakozott a címvédő alakulathoz, a Mercedes csak egyéves szerződést ajánlott fel számára, hiszen nyitva akarták hagyni a saját lehetőségeiket arra az esetre, ha a pilótapiac jobban felbolydulna az idény második felére. Bottas azonban nem hagyott sok kétséget a belé fektetett bizalmat illetően, hiszen Szocsiban már a csapattal töltött negyedik futamát megnyerte, majd Spielbergben ismételt, így jelenleg kétszeres futamgyőztesnek mondhatja magát, és még a bajnoki címét folyó csatából sem esett ki.

Ahogy egyre jobban kezdett kirajzolódni a felállás a többi élcsapatnál, és Sebastian Vettel újabb három évre aláírt a Ferrarival, valószínűvé vált, hogy Bottas nem veszíti el állását egyetlen év után, és a Mercedes a Szingapúri Nagydíj hétvégéjének kezdete előtt hivatalos közleményben be is jelentette, hogy számít a finn szolgálataira 2018-ban is. Ez a szerződés azonban ismét csak egy szezonra szól. 

"Megtisztelve érzem magam, és büszke vagyok rá, hogy 2018-ban is a Mercedes-AMG Petronas Motorsporttal dolgozhatok együtt, és része maradhatok a Mercedes családjának. Közösen napról napra egyre jobbak vagyunk, és ha így folytatjuk tovább, szerintem a határ a csillagos ég" - kezdte nyilatkozatát Bottas a Mercedes által kiadott közleményben.

"Amióta idén januárban csatlakoztam a csapathoz, minden nap élveztem a munkát velük. A csapat minden tagja és minden rajongója részéről felbecsülhetetlen értékű támogatást kapok. Versenyzőként hatalmas léptékben tudtam fejlődni, és máris átéltünk néhány olyan különleges pillanatot, amelyeket sohasem fogok elfelejteni. Lenyűgözött az a mentalitás, elhivatottság és csapatszellem, ami itt fogadott. A Lewisszal való partnerség szintén nagyon jól alakul, örülök hogy megvan köztünk a tisztelet, amely segítségével közösen hajtjuk előre a csapatot." 

"Amikor a csapat leigazolt a 2017-es szezonra, a hitükre hagyatkozva bíztak meg a képességeimben. Ez az új 2018-as szerződés viszont igazolja, hogy kiérdemeltem ezt a bizalmat. Örülök, hogy az első futamgyőzelmeimet az Ezüst Nyilak színeiben ünnepelhettem meg. Persze mindig van tér a javulásra, és a bennem rejlő teljes potenciált még továbbra sem mutattam meg. Ezek után is keményen fogok dolgozni a pályán és azon kívül is, hogy tovább fejlesszem a vezetési képességeimet, és bebizonyítsam, hogy helyes döntés belém fektetni a bizalmat."

em65783-719x656

A Mercedes sportigazgatója, Toto Wolff elmondása szerint Bottas az eddigi 13 futamán nyújtott formájával semmilyen kétségeket nem hagyott a csapat vezetőségében afelől, hogy érdemes őt megtartani. 

"Nagy kihívás elé állítottuk Valtterit ebben az évben: az utolsó pillanatban csatlakozott a csapathoz, ahol felkerült az F1 élvonalába, és a sport legjobb versenyzőjét kapta meg csapattársaként. Ha mindezt figyelembe vesszük, az eredményei csak még lenyűgözőbbé válnak. Voltak hullámhegyek és -völgyek – több hegy, kevesebb völgy –, és néhány igazán kiemelkedő csúcspont, mint a győzelmei Oroszországban és Ausztriában. Összességében azonban a kiegyensúlyozott teljesítménye és a felfelé ívelő formája alapján egy pillanatig sem kérdőjeleztük meg, hogy vele akarjuk-e folytatni 2018-ban" - olvashatóak Wolff szavai.

"A csapatunk számára a két pilótánk között kialakult tisztelet és bajtársiasság csak egy újabb bónuszt jelent. A Valtteri és Lewis közötti kémia és dinamika remekül működik, és pontosan erre van szükségünk ahhoz, hogy felvegyünk a harcot a riválisaink ellen."

Jelen állás szerint a Mercedesnél mindkét pilóta, Bottas és Hamilton szerződése is a 2018-as szezon végén jár le.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: