DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Bottas zárt az élen pénteken Hamilton előtt

A két Mercedes tizedre ugyanolyan időt produkált a péntek délutáni szabadedzésen, igaz, Sebastian Vettel a Ferrari erejét is megmutatta - váratlanul gyors eddig a McLaren.

Az már a délelőtti első szabadedzésen kiderült, hogy a szuperlágy gumik nem kopnak túlságosan, erre alapozva végezték a programjaikat a csapatok. Az első mért körökkel aztán a két Haas jelentkezett, közben Kimi Raikkönen elnézte az egyik sikánt, de megúszta különösebb gond nélkül.

A finnek aztán hamar átvették az uralmat, az említett Raikkönen és Bottas is futott egy-egy 1:22-es kört, de ahogy megérkezett a délelőtti edzésen elsőként záró Hamilton, rögtön az élre ugrott 1:22,103-mal. Fél óra elteltével a brit pilóta bő négy tizeddel járt az egész mezőny előtt, Bottas mögött viszont nem a Ferrarik, hanem Verstappen következett - utána Raikkönen, Vettel és még Ricciardo sem volt messze.

Ekkor azonban feljebb kapcsolt a Ferrari, megkapták a szuperlágy gumikat Vettelék és a német meg is mutatta, hogy van tartalék az autóban: 1:21,546-tal az élre ugrott. Erre azért reagált a két Mercedes és Raikkönen sem volt messze, de az első hat helyezett mögött óriási volt a szakadék, Felipe Massa hetedikként már bő másfél másodperccel volt lemaradva. Túl sok vezetői hibát egyébként nem láthattunk, de Lance Stroll azért megpördült az Ascariban.

Mindenképpen szót kell ejtenünk a McLarenről, ahol Alonso a motorcsere miatt a megszokottól eltérő programot futott, de Stoffel Vandoorne a délelőtti remeklés után délután is villogott, a hetedik-nyolcadik helyen állt szinte végig.

bottas-monza-f1



Az utolsó fél órában már mindenki a hosszabb etapokat gyűrte, kivéve Caros Sainzot: a spanyol Toro Rossójában elfüstölt a motor, gurult vele párszáz métert, majd a második sikánnál félre kellett álnia - nem alakult jól számára a születésnapja. A hosszú etapok során tizenöt-húsz köröket is könnyedén tettek meg a pilóták a szuperlágy gumikon, ez is arra engedett következtetni, amit délelőtt már lehetett látni: ez optimális keverék lehet a futamra, amit így eséllyel egy bokszkiállással meg lehet oldani.

Az élen közben nem történt változás, Bottas vezetett Hamilton előtt öt századmásodperccel, de alig másfél tizedre volt Vettel is - Raikkönen már egy kicsit nagyobb lemaradással követte őket, mindenki más pedig tisztes távolból figyelte az eseményeket. 

A hajrában azért volt még izgalom, Magnussen autójában eltört a felfüggesztés egy kerékvetőn áthajtva, félre is kellett állnia, majd Kimi Raikkönen is lecsúszott a pályáról, de ő megúszta baj nélkül. Összességében a Ferrari jelezte, hogy nem szabad őket annyira leírni, a hosszú etapjaik jól sikerültek és Vettel egy körön is ott volt a Mercedes szintjén - izgalmas időmérőre készülhetünk.

Az eseményeket élő szöveges közvetítésünkben követtük végig - ez itt megtekinthető!

A szabadedzés végeredménye:

 112

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: