DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Hamilton 200 nagydíja számokban

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton 200. nagydíja az idei Belga Nagydíj. Több, mint tíz éves karrierjére érdekes visszatekintés a számok tükrében. Meghatározó alakja az utóbbi évtizednek.



1 – 2007. március 18. – Hamilton debütál az Ausztrál Nagydíjon a McLarennel, harmadik helyen végez, négy körön át vezeti is a mezőnyt
2 – Hamilton csak két csapatnak versenyzett eddig, a McLarennek és a Mercedesnek
3 – Lewis Hamilton eddig három világbajnoki címet nyert, Jackie Stewart az egyetlen brit, akinek rajta kívül három vb-címe van
4 – Lewis élete első szezonjában négy győzelmet aratott, ezzel a kanadai Jacques Villeneuve-vel (1996) tartják a rekordot
5 – Ennyiszer nyert Brit Nagydíjat (2008, 2014, 2015, 2016, 2017)

Hamilton az idei Brit Nagydíj leintése után

6 – Hamiltonnak hat versenyhétvége kellett élete első pole-pozíciójához és győzelméhez 2007 júniusában, Kanadában. Jacques Villeneuve a modern éra egyetlen olyan versenyzője, aki jobb ennél, ő már a negyedik futamát megnyerte (kis híján az elsőt is)
10 – 2007. július 22-én, pályafutása 10. futamán szenvedte el F1-es első komoly balesetét a Nürburgringen, az időmérő edzésen, amikor nagy sebességgel csapódott a gumifalba. Kórházba szállították, végül másnap elindulhatott a futamon
11 – Ez Hamilton 11. szezonja, mindegyik évadban legalább egy győzelmet aratott, ami páratlan sikersorozat, senki más nem tudott ilyet. Minden győzelmét Mercedes-erőforrással érte el
13 – 1998-ban, 13 éves korában találkozott Ron Dennis McLaren-főnökkel, akinek azt mondta: „Egy napon a te autódban fogok versenyezni” – igaza lett, világbajnoki címet is szerzett McLarennel
35 – 2008. november 2-án, élete 35. Formula-1-es versenyén szerezte első vb-címét, miután Brazíliában az utolsó pillanatban megcsípte az 5. helyet. 23 évesen a legfiatalabb világbajnok lett (azóta ez a rekordja megdőlt Vettel által)

A kis Hamilton Ron Dennisszel

37 – Ennyi alkalommal futotta meg a verseny leggyorsabb körét
44 – Hamilton ezt a rajtszámot választotta néhány éve, azóta is ezzel fut
50 – Komoly mérföldkő 2016 októberében: Austinban pályafutása 50. győzelmét aratta
65 – 2017. június 10-én Hamilton elérte Ayrton Senna, sokáig megdönthetetlennek hitt 65 első rajtkockás rekordját Kanadában, azóta a vezető Schumachert is utolérte 68-cal
100 – 2012. július 22-én teljesítette Hamilton pályafutása 100. nagydíját Hockenheimben. A 8. kockából indult, de technikai hiba miatt nem ért célba

110 – Ennyiszer állhatott már dobogóra Hamilton, ami a Belga Nagydíjon jó eséllyel tovább nő
150 – A 2015-ös Malajziai Nagydíjon állt 150. alkalommal rajthoz, a pole-pozícióból indulva második lett Vettel mögött. Ekkor 34 győzelme és 40 első rajtkockája volt, Schumachernek ugyanebben az időszakban 48 győzelme és 37 pole-ja (150 verseny után)
200 – 2017. augusztus 27., a Belga Nagydíj vált pályafutása 200. versenyévé

Mivel fiatalon kezdte karrierjét és évente 20 verseny (akár több is) van a naptárban, Hamilton számára a 300 rajt abszolút nem elérhetetlen cél.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: