DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ezért nem bírt Vettel Hamiltonnal a végén

Bár Sebastian Vettelnél volt a gumielőny az F1-es Belga Nagydíj záró szakaszában, nem tudta tartani a lépést az éllovassal - a Mercedes sportigazgatója szerint egy okos mérnöki tanácson múlt minden.

Hatalmas lehetőség került a Ferrari kezébe azzal, hogy bejött a safety car, alig több, mint tíz körrel a Belga Nagydíj vége előtt. A Scuderia vadonatúj ultralágy abroncsokkal szerelte fel Sebastian Vettel autóját, Lewis Hamilton azonban lágyakon sorolt be Bernd Mayländer mögé. Miután az újrarajtnál nem tudta megelőzni, beállt a másfél másodperces különbség az éllovasok között, és a gumielőny ellenére a Ferrari nem tudott lőtávolba kerülni a Mercedes mögött.



„Nem volt új ultralágy szettünk, mert elhasználtuk az időmérőn – a Ferrarinak viszont maradt egy” – nyilatkozta Toto Wolff, a brackley-iek sportigazgatója a Sky Sportsnak. „James (Allison, a csapat technikai igazgatója – a szerk.) véleménye volt, hogy a lágyakat használjuk, hiszen jobb lesz az autónkra a hátralévő 13-14 körre, és előnyünk származik majd belőle, ha sikerül túlélnünk a startot – és ez bizonyult a helyes döntésnek” – számolt be az osztrák a nyerőnek bizonyuló stratégiáról, akit meglepett a Ferrari tempója.

„Nagyszerű munkát végeztek, hiszen olyan újítást mutattak be itt, amely bevált. Ez olyan pálya volt, amelynek nem kellett volna feküdnie nekik, és közelebb voltak hozzánk, mint amire számítottunk. Folytatnunk kell a fejlesztést, és hibátlanul kell hoznunk további új elemeket az autóra. Mi eddig nem voltunk jók a nagy leszorítóerőt igénylő pályákon. Mivel a Ferrari a nyakunkra ért Spában, nekünk az olyan helyszíneken kell előrelépnünk, mint Szingapúr. Nem lesz egy sétagalopp.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: