DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Bottas sajnálja az elszalasztott dobogót

Valtteri Bottasnak nem volt szerencséje a Belga Nagydíjon, mivel a biztonsági autós fázis után két pozíciót is veszített: Daniel Ricciardo és Kimi Raikkönen is meg tudta előzni.

A futamon szinte végig a harmadik pozícióban haladt Spában, az utolsó néhány körben azonban elveszítette a dobogós helyezést. Igaz, nem teljesen rajta múlott a dolog: a Force Indiák ütközése után bejött a biztonsági autó, és ezt kihasználva Kimi Raikkönen és Daniel Ricciardo is lágyabb keverékű gumit tudott feltenni, mint Bottas.

A finnek nem sikerült kivédekeznie Ricciardóék támadását, így visszacsúszott a harmadikból az ötödik pozícióba. Bottasnak - csakúgy, mint Hamiltonnak - lágy keveréke maradt, míg a többiek ultralágyon tudták befejezni a versenyt. Ez lett a kulcsa a Mercedes pilótája számára a Belga Nagydíjnak.

 bottas-belga-nagydij-2017



Bottas nem lehet boldog a hétvégével, a harmadik hely sima lehetett volna neki a kavarodás nélkül: „A mai verseny és eredmény nagy csalódás. Az egész hétvége nagyon nehéz volt számomra. Jó lett volna legalább a dobogón végezni, és jó pontokat szerezni a csapatnak.”

„A biztonsági autós újraindítás után lágyakon mentem, a srácok, akik megelőztek pedig ultralágyakon. Szenvedtem a tapadással és nem tudtam velük harcolni. A lágyak jól működtek, de a biztonsági autós újraindításban mindig megvan a kockázat, hogy a többiek jobb keveréken vannak, mint te” - emlékezett vissza Bottas az újraindítás utáni helyzetre.

A Mercedes versenyzőjének nincs ideje keseregni, hiszen a következő hétvégén már Monzába látogat a többiekkel együtt: „Egy normális versenyen optimális lett volna a stratégia. Ez volt a legnehezebb hétvége számomra, és sokat kell belőle tanulnom, mert nem voltam elég gyors. Gyorsan analizálnom kell a hibáimat, és remélhetőleg erősebben térhetek vissza Monzába a következő hétvégén.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: