DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Ő lehet az F1 újabb elveszített tehetsége

Számtalan tehetséges pilóta azért nem kap ülést a száguldó cirkuszban, mert rossz időben van rossz helyen, esetleg egy fokkal erősebb rivális elhappolja előle a bizonyítási lehetőséget - a McLarennek van egy hét éve dédelgetett ifjonca, aki pontosan így járhat.

Szinte végtelen azon autóversenyzők sora, akik hiába bizonyultak tehetségesnek az alsóbb kategóriákban, sőt, magukénak tudhatták egy F1-es csapat támogatását is, azonban különböző okok miatt mégsem tudtak átlépni „az álmok kapuján”. A 22 éves Nyck de Vriest 2010 óta támogatja a McLaren, ez idő alatt pedig a holland pilóta két Formula-Renault szériát is megnyert, 2015-ben pedig harmadik helyen zárta a WSR 3.5-ös sorozatát.

A pilóta tavaly a GP3-ban próbált szerencsét, ahol két győzelemmel az összetett hatodik helyéig jutott, idén pedig egy győzelem és a bajnoki nyolcadik pozíció áll a neve mellett. De Vries több alkalommal vezethette már a McLaren klasszikus autóit bemutatókon, de aktuális versenygépben még nem kapott lehetőséget - azzal a Lando Norrissal ellentétben, aki mindössze idén csatlakozott a wokingiak juniorprogramjához.



A mindössze 17 éves brit remek teljesítményt nyújtott a Hungaroringen, és máris az új Max Verstappennek kiáltották ki, amely - bár nyíltan nem mondja ki - kissé elkeseríti a hollandot. „Politikai okok gördítettek akadályt elém, olyanok, melyeket nem én irányítok, de nem is tudok erről többet mondani” - nyilatkozta de Vries a GPUpdate-nek. „Tudom, hogy Zak (Brown, a McLaren vezérigazgatója - a szerk.) Lando menedzsere, ezért nem tudok többet tenni attól, hogy elfogadom a helyzetet. Szerintem Lando remek munkát végez a pályán.”

De Vries az elmúlt hétvégén egy DTM-Audit vezethetett Zandvoortban, és akár azt is el tudná képzelni, hogy ebben a szériában versenyez majd egyszer. „Amit a DTM-ben csinálok, annak nincs köze az F2-es tevékenységemhez, de a túraautós lehetőség attól fog függeni, hogy milyen esélyeim lesznek a továbbiakban. Ha F2-es pilóta vagy, de nem harcolsz a bajnoki címért, az egésznek semmi értelme. Sokkal egyértelműbb lépés lenne egy topcsapathoz igazolni, hiszen nem szeretnék még egy évet a középmezőnyben eltölteni.”

„Nem szeretek hátranézni, hiszen azok a döntések, melyeket egykor meghoztam, akkor a legjobbnak tűntek. Persze a WSR gyengülése nem tett jót nekem, ahogyan a McLarennél történt változások sem váltak az előnyömre. Sok mindent szeretnék még elérni, de nem én irányítom a dolgokat” - tette hozzá a holland.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: