DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

Renault: Kubica remek munkát végzett

A Renault ügyvezető igazgatója először fejtette ki véleményét a Hungaroringen náluk tesztelő lengyel pilótáról, szavaiból pedig azt lehet kiolvasni, hogy továbbra is számítanak szolgálataira az F1-ben.

Robert Kubica a Magyar Nagydíj utáni hungaroringi teszt szerdai napján nyüstölhette az R.S.17-est, és senki sem volt a paddockban, akit ne győzött volna meg arról, hogy alkalmas versenyképesen és nehézség nélkül vezetni egy aktuális Forma-1-es autót. Azóta többször szóba került már, hogy a lengyel versenyen is lehetőséget kap - például egyes források már a Belga Nagydíjra „beültették” őt Jolyon Palmer helyére, eddig azonban csak annyi biztos, hogy a Renault-nak van egy remek tartalékpilótája, akit jó talonban tartani.



A csapat folyamatosan kifejezi lojalitását Palmer felé, de persze ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Kubica jövőre, hét évnyi szünet után újra versenyülést kap a Forma-1-ben. A Renault Belga Nagydíj előzetesében Cyril Abiteboul természetesen kitért a lengyel magyarországi szereplésére is. „Lehetetlen nem megemlíteni Robert Kubicát, aki az R.S.17-es volánja mögött nagyon produktív napot zárt a Hungaroringen minden résztvevő számára” - mondta a francia.

„Robert visszatérése egy hivatalos F1-es eseményre hihetetlen történet, és egyértelműen remek munkát végzett. Tesztpilótánktól, Nicholas Latifitől vette át a stafétát, és mindketten hozzájárultak Nico és Jolyon előrelépéséhez - a pilótáink számára nagyon hasznos volt a teszt Spára nézve” - tette hozzá Abiteboul, aki nemrég úgy vélekedett, tovább szeretné növelni csapata szakemberállományát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: