DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 19. vasárnap
F1

Ezért nem esett vissza idén sem a Haas

Az újoncév után a második szezonjában is jól teljesít az amerikai F1-es istálló - Günther Steiner csapatfőnök elárulta, hogy minek köszönhetik ezt.

Rendkívül tudatosan, tervezetten és szisztematikus munkával szállt be 2016-ban a Formula-1-be a Haas istálló, így rögtön a középmezőnyben találta magát és a jelentős szabályváltozások sem vetették vissza a csapatot - 2017-ben is minimum azt hozzák, mint tavaly. Günther Steiner szerint ez a tudatosságuknak köszönhető.

"Ez hozzátartozik a munkámhoz. Mindig zsákutcába lehet kerülni, de volt egyszer egy szörnyű második szezonom az egyik projektemben és abból sokat tanultam" - mondta a témáról a Haas csapatfőnöke.

magnussen-haas-hungaroring-2017



"Tavaly hamar úgy döntöttünk, hogy a 2017-es autónkra fogunk fókuszálni, ezért mindenki azt kérdezgette, hogy miért nem hozunk fejlesztéseket, nincs elég pénzünk? De nem, mi csak nem akartuk magunkat megzavarni, nem akartunk lemaradni a 2017-es autóval. Elég logikus, hogy a második szezonok miért sikerülnek sokszor rosszul" - magyarázta.

A csapat éppen ezért most is hasonlót tervez, Szingapúr után teljes mértékben áttérnek a 2018-as autóra és abbahagyják a 2017-es fejlesztését. "A csapat még jobban szervezett, mint tavaly, akkor sem volt rossz, de az első évben nem lehet tökéletes. Előreléptünk, az emberek automatikusan jobban dolgoznak együtt, mert ismerik egymás erősségeit és gyengeségeit, tudják, hogy kire lehet számítani."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: