DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Raikkönen szenvedős versenyen van túl

A finn F1-es pilóta nem tudott hasznot húzni harmadik rajthelyéből, sőt, még a nyolcadik pozícióból induló Lewis Hamiltonnal szemben is alulmaradt Spielbergben.

Lewis Hamilton rajtbüntetésének köszönhetően Kimi Raikkönen a harmadik helyről vághatott neki az Osztrák Nagydíjnak, ám már a rajtnál pozíciókat vesztett: Daniel Ricciardo és Kevin Magnussen is átugrotta őt. Bár a Jégember autója tempójának köszönhetően visszaelőzte a Haast, az ausztrál nyomát már csak bottal üthette. Sőt, azzal is vesztett, hogy az élmezőnyből legtovább húzta kiállását, így csak az ötödik helyen ért célba, csaknem 13 másodperces hátrányban az előtte végző Lewis Hamilton mögött.



„A futam első részében problémáink voltak az autó egyensúlyával, az első szett gumin szenvedtem kicsit, de aztán egyre jobb és jobb lett” - mondta Raikkönen a futam után. „A második garnitúra már használhatóbb volt: a második etap elején nagyon tetszett az autó, remekül alakult a sebessége, akkor azonban már késő volt felzárkózni. Miután kezdtek elhasználódni a gumik, természetesen lassabbá váltunk, de még így is sikerült remek köridőket futni. Összességében elmondhatom, hogy nem volt könnyű hétvégém.”

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke így értékelte pilótái versenyét: „Nagyon szoros verseny volt, amely ismét megmutatta, hogy a Ferrari ott van az elejében. Sebastian az utolsó kanyarig harcolt a győzelemért, nagyszerűen vezetve. Kimit sajnálom, hiszen már a harmadik kanyarban kisodródott, amikor Ricciardóval csatázott. Ha ez nincs, ő is jó futamot teljesíthetett volna. Néhány nap múlva Silverstone következik, és mindent bele fogunk adni, hogy megfelelően felkészüljünk rá.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: