DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Mennyit gyorsult az F1 Spielbergben?

Rövid kör, nagy javulás - az előzetesen vártakkal kissé szembemenve éppen a Red Bull Ring hozta az egyik leglátványosabb gyorsulást idén egy Formula-1 mezőnye számára.

Amikor a Formula-1 vezetői és technikai szakemberei lefektették az új szabályrendszer alapjait, úgy kalkuláltak, hogy a köridők pályától függően nagyjából 4-5 másodpercet fognak javulni 2017 során a 2015-ös értékekhez viszonyítva. Ennek apropóján a szezonban mind a 20 alkalommal megnézzük, hogyan változott a hétvégi legjobb idő a pályákon az elmúlt évek során, mindenhol odáig visszamenve, amióta a jelenlegi vonalvezetést használja a mezőny.

williams-spielberg



A spielbergi pályán tudunk a legtovább visszamenni az időben, hiszen 1997, vagyis az F1 első A1 Ringen tett látogatása óta nem módosult számottevően a vonalvezetés, noha azóta egy évtizedre kikerült a pálya a körforgásból, mígnem 2014-ben már Red Bull Ring néven tért vissza.

Bár a pálya a legalacsonyabb köridővel rendelkezik az egész versenynaptárban, hiszen idén már 1:04-es pole-pozíciós idő született, ez mégsem okozta azt, hogy kisebb javulást lássunk a korábbi évek időeredményeihez képest. Sőt, valójában az egyik legnagyobb gyorsulás történt itt a szezon eddigi állomásait figyelembe véve, hiszen a tavaly felállított előző körrekordon is majdnem két teljes másodpercet faragott Valtteri Bottas. Ráadásul a mezőny 75%-a, azaz 15 versenyző is képes volt gyorsabban körözni idén ennél az előző rekordnál, ami szintén páratlanul magas arány idén.

 

A spielbergi pálya legjobb F1-es köridői 1997 és 2017 között:

09 autlaps

Gyorsulás 2015-höz képest: 4,204 másodperc

Ennyivel javult a korábbi körrekord: 1,977 másodperc

A korábbi körrekordnál gyorsabb pilóták száma: 15

Megdőlt körrekordok a szezonban: 9/9

 

A sorozat korábbi részei ide kattintva elérhetők 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: