DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Eggyel több kanyar lesz idén Spielbergben

Kétségtelenül hangzatos címmel el lehet adni – amit mi sem tudtunk elszalasztani – viszont jóval lehangolóbb mögöttes tartalommal bír az a módosítás, amit az FIA jelentett be az Osztrák Nagydíj hetének kezdetén.

A Red Bull Ring a Monaco utáni legrövidebb pályák csoportjába tartozik a jelenlegi versenynaptár állomásai közül (Interlagos, Mexikóváros, a Hungaroring és Montreal is szinte azonos hosszúságú), az osztrák vonalvezetés azonban a leggyorsabb ezek közül, hiszen mindössze kilenc kanyart kell bevenni egy kör teljesítéséhez. Legalábbis eddig kilencet kellett, az idei évtől ugyanis egy tizediket is bejegyeztek az FIA-nál.

Ez azonban most nem azt jelenti, hogy ténylegesen egy új szakaszt vagy sikánt építettek volna be a pályába, csupán annyiról van szó, hogy egy padlógázos törést, amit korábban még egyenesnek minősítettek, most „kanyarrá avattak”.

2017_austrian_preview_2



Az érintett rész a pálya leghosszabb gázelvétel nélkül teljesíthető szakaszán, az 1-es és a korábbi 2-es kanyar között található. A nyomvonalban a kemény féktávhoz közeledve egy enyhe balos törés található, amit a pályára szintén ellátogató MotoGP 2-es kanyarnak nevez, és részben emiatt, hogy minden sorozatban egységes legyen az elnevezés, most az FIA is átvette ezt a szokást. Ez problémát legfeljebb azoknak jelenthet, akik eddig kanyarszámok alapján tanulták meg a pályát, például a csapatok és a pilóták is ezt használják a kommunikációik során. Az új 2-est követően tehát most minden kanyar számozása eggyel eltolódott, így a tavalyi Rosberg-Hamilton ütközés helyszíne immár 3-as névre hallgat, a pálya pedig már összesen 10 kanyarból áll.

Persze továbbra is ugyanolyan gyorsan, sőt, várhatóan még gyorsabban lehet majd végigszáguldani a pályán, mint eddig. Ez pedig egy újabb témát vet fel, hiszen minden idők egyik legrövidebb idő alatt teljesített pole-pozíciós köre születhet meg a hétvégén Spielbergben. Tavaly 1:06,228 volt a hétvége során elért leggyorsabb kör a pályán, és ha itt is számolunk az idei trendnek számító 1-2 másodperces javulással, akkor a valaha volt egyik legjobb F1-es köridő is megszülethet. A rekord viszont még mindig messze van, 1974-ben az extrarövid, 3,2 kilométeres Dijonban Niki Lauda 0:58,790-es idővel szerezte meg a pole-t.

DEClvj3XsAEdUdF

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: