DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Az egyik steward: „Nem akartuk a bajnokságot befolyásolni”

Megszólalt az egyik bakui versenybíra Sebastian Vettel büntetéséről: a kizárás vagy eltiltás eszköze is a kezükben volt, de figyelembe vették a bajnoki pontállást az ítélet kiszabásakor.

A svájci Paul Gutjahr is a stewardok testületében ült az Azerbajdzsáni Nagydíjon, és ő is a döntéshozók közé tartozott, akik Lewis Hamiltonnal való biztonsági autó mögötti ütközése következtében 10 másodperces stop-and-go büntetést osztottak ki Sebastian Vettelnek. Gutjahr a nyilvánosság előtt védte meg a bírói döntést:

„Természetesen súlyosabb büntetést is kiszabhattunk volna, például egy fekete zászlót vagy egy eltiltást egy futamról” – mondta a steward a svájci Blick lapnak. „Hamilton autója azonban nem sérült, és ebben az esetben nem akartuk túlságosan befolyásolni a világbajnokságot.”



Ez a számításuk végül be is jött, hiszen Vettel negyedik, míg meglazuló fejtámaszának cseréje után Lewis Hamilton ötödik helyen zárta a futamot, szinte nem változott a pontkülönbség köztük. Utólag azonban a németet súlyosabban szankcionálhatják, július 3-án az FIA meghallgatásra idézte be a pilótát, miután új eljárás indult ügyében.

Az elmúlt napokban sok véleményt hallottunk, amely szerint Vettel súlyosabb büntetést érdemelt volna. Ezek szerint mutogatás közben Vettel tudatosan húzta rá autóját a britre. Nem mindenki véli azonban úgy, hogy szándékosság történt. „Az igazat megvallva az onboard alapján nem olyan nyilvánvaló, hogy Sebastian szándékosan találta el Lewist” – nyilatkozott Szergej Szirotkin, a Renault tartalékpilótája az orosz Sportboxnak. „Amikor felemelte a kezét és felé fordította a fejét, nem tudatosult benne, hogy az autó kormánya Lewis felé fordul. Így értek össze. Én azt hiszem, a dolgok csendesebbek, mint mindenki mondja.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: