DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Visszatérhet Rio de Janeiróba a Forma-1

F1-es futamot utoljára 1989-ben rendeztek a városban, az azóta megszűnt Jacarepaguá pályáján, a város vezetése azonban azt fontolgatja, hogy ismét vendégül látja a mezőnyt.

Erről nem más, mint az interlagosi Brazil Nagydíj ügyeit intéző, Magyarországról kivándorolt Rohonyi Tamás értesítette az UOL Esporte médiavállalatot – az ország F1-es futamát 1990 óta kizárólag a Sao Paulo-i helyszínen rendezték meg, s bár az utóbbi időben elég sok negatív híresztelés terjengett a vele kapcsolatban, valószínűnek tűnik, hogy a pálya kitölti a sportággal kötött, 2020-ig szóló szerződését.



Hogy ezután mi lesz, még nem tudni, és előfordulhat, hogy visszatér Rio de Janeiróba az F1 – egy azonban biztos, ha így lesz majd, mindenképp új helyszínre, ugyanis a jacarepaguai aszfaltcsíkot a földdé tették egyenlővé a 2016-os olimpia építkezései miatt. „Rio polgármestere felhívott minket, hogy vigyük vissza oda az F1-et” – mondta Rohonyi. „Mindenki, aki az utóbbi húsz évben irányította a várost, hasonlót kért, de az Interlagosszal érvényben lévő szerződés megakadályozta, hogy korrekt módon tárgyaljunk velük.”

„Ha lesz rá lehetőségünk a közeljövőben, beszélhetünk egy újabb nagydíjról Rióban. Sao Paulo szerződése 2020-ig érvényes, utána pedig magánkézbe kerül, és az új tulajdonos dönti el, hogy mit szeretne, a város polgármestere pedig valószínűleg tudja, hogy Interlagos elvesztése egyet jelentene a motorsport halálával az országban” – tette hozzá a Magyar Nagydíj megálmodásában is tevékeny szerepet játszó üzletember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: