DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Lauda: Hamilton meg fogja ütni Vettelt

F1-es pilótáknál rég láttunk tettlegességig fajuló konfliktust, de a háromszoros világbajnok szerint hogy ha a német így folytatja, akkor a Mercedes-pilóta nem fogja következmény nélkül hagyni a történteket.

Egyelőre még nem lehet megállapítani, hogy hová fog fajulni Sebastian Vettel és Lewis Hamilton kapcsolata az Azerbajdzsáni Nagydíjon látottak után, egy azonban biztos: egy darabig ne számítsunk egymást mosolyogva átölelő, és a másikról csupa szépet és jót nyilatkozó riválisokra. A felek között nagyon érdekes szópárbaj zajlik a sajtón keresztül: a Mercedes pilótája azt mondta, hogy fiatalok is nézik a Forma-1-et, így helytelen volt Vettel viselkedése, erre a német annyit válaszolt, hogy a száguldó cirkusz a férfiak sportja.



Nem kellett sokat várni a viszontválaszra, hiszen Hamilton úgy vélekedett, ha ellenfele így látja, akkor ne a pályán, hanem szemtől szemben mutassa meg, hogy férfi. Niki Lauda, a Mercedes ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező elnöke azt nyilatkozta, hogy Vettel egyszerűen „meghülyült”, máshol pedig úgy vélekedett, hogy akár tettlegességig is fajulhat a vb-esélyesek viszonya. „Soha nem láttam még ilyet, egyszerűen nem értem, hogy miért csinálta ezt” – idézte az osztrákot a gp247. „Lewis egyszer meg fogja ütni őt. Nem az autójával, hanem az öklével.”

Vettel tíz másodperces stop&go-büntetést kapott veszélyes vezetésért, melyet Lauda teljes mértékben helyén valónak tart. „Senki sem kritizálhatja ezért a versenybírákat, de úgy vélem, többet is tehettek volna, mert ez a legrosszabb dolog, amit csinálhatsz. Ha megelőzöl valakit, és véletlenül nekimész, rendben van, de ez szándékosan történt, lassú tempónál. Kontrollálni kell magad. Csalódott volt amiatt, hogy nekiment Lewisnak, de úgy vélem az is az ő hibája volt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: