DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
F1

Sajtó: Távozik posztjáról a Sauber csapatfőnöke

Noha a gárda anyagiak terén tavaly biztos kezekbe került, az F1 történetének első női csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn hírek szerint búcsúzni kényszerül Hinwilből.

A Sky Sports információi szerint Monisha Kaltenborn öt év után otthagyja a Sauber csapatfőnöki székét – az indiai származású hölgy 2010-ben lett a hinwili alakulat vezérigazgatója, egy évvel később résztulajdonos lett, 2012-ben pedig csapatvezetővé nevezték ki.

A gárda akkor futotta egyik legsikeresebb szezonját, három dobogós helyezéssel, ezt követően azonban nem tudtak kitörni a mezőny végéről. Tavaly például egy futammal a vége előtt csaklizták el a bajnokság 10. helyét a Manortól.



Az alakulat idei eredményei sem túl fényesek, hiszen egyedül Pascal Wehrlein barcelonai négy pontja áll a nevük mellett, mellyel kilencedik pozícióban állnak a bajnokságban.

Kaltenborn nevéhez fűződik a Sauber egyik legnagyobb botránya is, amikor a 2015-ös szezonnyitóra három leszerződött pilótával érkeztek meg – a csapatvezető akkoriban komoly retorzió elé nézett, amit azonban sikerült megúsznia.

A Sauber anyagi helyzetén nagyban segített, amikor a gárda új tulajdonos kezébe került tavaly nyáron a Longbow Finance befektetési konzorcium révén, de ez sem volt elég ahhoz, hogy Kaltenborn irányítása alatt a gárda komolyabb eredményeket ért el.

A távozás oka feltehetően az, hogy a csapatvezető és az új tulajdonos nem jutott megyezésre abban, hogy hogyan kellene irányítani a Saubert, de állítólag a pilótákkal, Pascal Wehrleinnal és Marcus Ericssonnal való bánásmód sem nyerte el a Longbow Finance tetszését.

Egyelőre bizonytalan, ki ülhet a csapatvezető helyére a soron következő Azerbajdzsáni Nagydíjon, Bakuban, a Motorsport.com információi szerint azonban a HRT egykori irányítójának, Colin Kollesnak van erre a legnagyobb esélye.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: