Németország és Franciaország visszatérése azt jelenti, hogy a tavalyi évhez hasonlóan 2018-ban ismét a rekordbeállítást jelentő 21 futamból áll majd a Formula–1-es versenynaptár, s szokatlan módon, egészen pontosan a sportág történetében először három egymás utáni hétvégén is futamot rendeznek majd: június 24-én Franciaországban, július 1-én Ausztriában, július 8-án pedig Nagy-Britanniában.
Mint Chase Carey elárulta a sajtó képviselőinek az FIA genfi konferenciáján, a rendhagyó naptárkialakítást az eredményezte, hogy el akarták kerülni az ütközést a jövő évi oroszországi labdarúgó-világbajnokság döntőjével, s mivel Le Mans-nal sem akar többé ütközni az F1 (ahogy például tavaly tette), voltaképpen nem maradt más választásuk:

„Egyedi vonása a jövő évi naptárnak az egymás utáni három futam” – idézi Carey-t a GPUpdate.net. „Ezt az is meghatározta, hogy a világbajnokság döntőjét aznap rendezik, és bármelyik promóter nehéz helyzetben lett volna, ha azzal kell versenyeznie. Egyeztettünk a csapatokkal is, tisztában vagyunk a nehézségekkel, de úgy éreztük, hogy a terv végrehajtható, hiszen mindhárom verseny Európában van.”
A versenynaptár-tervezetben Kína és Szingapúr egyelőre még csak feltételesen szerepel, hiszen még nem zárultak le a szerződésekről szóló tárgyalások. Carey azonban bízik benne, hogy végül minden elrendeződik majd: „Azt várjuk, az a célunk, hogy legyen verseny. A szerződések lejártak, jelenleg is tárgyalásokat folytatunk az újabbakról, és jól is haladunk” – mondta Carey, hozzátéve: „Nem tettük volna közzé ezt a naptárat, ha nem hinnénk a 21 futamban.”
Az előzetes 2018-as F1-es versenynaptár:
| 1. | március 25. | Ausztrál Nagydíj | Melbourne |
| 2. | április 8. | Kínai Nagydíj | Sanghaj* |
| 3. | április 15. | Bahreini Nagydíj | Szahír |
| 4. | április 29. | Azerbajdzsáni Nagydíj | Baku |
| 5. | május 13. | Spanyol Nagydíj | Barcelona |
| 6. | május 27. | Monacói Nagydíj | Monaco |
| 7. | június 10. | Kanadai Nagydíj | Montreal |
| 8. | június 24. | Francia Nagydíj | Paul Ricard |
| 9. | július 1. | Osztrák Nagydíj | Spielberg |
| 10. | július 8. | Brit Nagydíj | Silverstone |
| 11. | július 22. | Német Nagydíj | Hockenheim |
| 12. | július 29. | Magyar Nagydíj | Mogyoród |
| 13. | augusztus 26. | Belga Nagydíj | Spa-Francorchamps |
| 14. | szeptember 2. | Olasz Nagydíj | Monza |
| 15. | szeptember 16. | Szingapúri Nagydíj | Szingapúr* |
| 16. | szeptember 30. | Orosz Nagydíj | Szocsi |
| 17. | október 7. | Japán Nagydíj | Suzuka |
| 18. | október 21. | USA Nagydíj | Austin |
| 19. | október 28. | Mexikói Nagydíj | Mexikóváros |
| 20. | november 11. | Brazil Nagydíj | Sao Paulo |
| 21. | november 25. | Abu Dhabi Nagydíj | Yas Marina |
A csillaggal jelölt két pálya, Sanghaj és Szingapúr még a kereskedelmi jogok tulajdonosának jóváhagyására vár.