DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ez a Renault célja az idei szezonban

Az enstone-i F1-es istálló sokkal jobb teljesítményt nyújt, mint a tavalyi szezonban, konstans a pontszerzésért harcolnak, ezért joggal vélik úgy, hogy lesz ez még jobb is az előttük álló hónapokban.

A Renault gyári csapatként tavaly tért vissza a száguldó cirkusz vérkeringésébe, némileg várható, ám akkor is gyenge teljesítménnyel: a sárgák mindössze a kilencedik helyet csípték el a Manor és a Sauber előtt a konstruktőrök között. Idén azonban úgy tűnik, a munkaállomány- és infrastruktúra-fejlesztés meghozta a gyümölcsét, hiszen Nico Hülkenberg már háromszor is az első tízben zárt, tizennégy pontjával pedig a hetedik helyen állnak a bajnokságban: hat pontra a Williamstől, és tizenöt egységre a Toro Rossótól.



„Több okunk is van arra, hogy elégedettek legyünk, hiszen a tél folyamán figyelemre méltó előrelépésre tettünk szert” – nyilatkozta az ügyvezető igazgató Cyril Abiteboul az AFP-nek. „Annak is megvoltak az okai, hogy tavaly a mezőny végén szerepeltünk, hiszen az autónkkal fél évnyi csúszásban voltunk. Ebben a sportágban mindig jobbak és gyorsabbak szeretnénk lenni. Jelenleg időnként bekerülünk az első tízbe a kvalifikáción és a versenyen, de el szeretnénk jutni odáig, hogy ezt állandósítsuk.”

„El kell fogadnunk, hogy minden a maga idejében történik. Először is arra van szükségünk, hogy megszilárdítsuk a pozíciónkat, aztán jöhet a folytatás. A célunk változatlan: év végére oda szeretnénk érni az ötödik helyre, a nyarat pedig már hatodikként akarjuk elkezdeni. Mindenképpen pontot kell szereznünk a következő versenyeken, különösen legfőbb riválisunk, a Williams ellenében” – tette hozzá a francia.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: