DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Elképesztő, miért nem versenyez idén Maldonado az F1-ben

A venezuelai már második szezonját tölti úgy zsinórban, hogy nem indul egy sorozatban sem - pedig állítása szerint lett volna lehetősége arra, hogy visszatérjen a Forma-1-be.

A 2012-es Spanyol Nagydíj győztese, és mindenki közkedvelt autótörője a múlt héten Barcelonában járt, ahol pusztán barátai és az emlékek felidézése miatt jelent meg, nem pedig azért, mert F1-es ülés után ácsingózna. Nos, a Motorsportnak adott legutóbbi nyilatkozata sok, száguldó cirkuszban versenyezni akaró pilótánál kiverheti a biztosítékot: a venezuelai nem kevesebbet állított, mint hogy lett volna lehetősége idén az F1-ben szerepelni, ám a felkínált autó nem volt elég versenyképes számára.



„Tapasztalt vagyok, és visszatérhettem volna idén. Nagyon közel álltam hozzá, de inkább úgy döntöttem, hogy mégsem teszek így. Ha nem érezném jól magam, és nem tudtam volna megfelelően csinálni a dolgomat, jobb távol maradni – ezért utasítottam vissza az ajánlatot” – mondta Maldonado. A pilótát egész karrierje során a venezuelai állami olajvállalat, a PDVSA pénzelte, ám 2015 végére az ország gazdasága, így a szponzori támogatás is megrendült, és hiába a volt szerződése a Lotust átvevő Renault-val, tavaly év elején útilaput kötöttek a talpára Enstone-ban.

„A gazdaság folyamatosan változik, de reméljük, hamar kikerülünk ebből a helyzetből, és az ország ismét erős lesz. De nem hinném, hogy ez annyira fontos lenne. A visszatérés lehetősége adott, és nem csak ők az egyedüli támogatók. Azért nem versenyzek most, mert nem akarok” – mondta a 2010-es GP2-es bajnok, hozzátéve, hogy nem hajtja mindenáron az F1-es ülést.

„Felfedeztem, hogy vannak érdekesebb dolgok is ennél. Nem csak ez létezik, de azért egy kicsit hiányzik, mert hat éves korom óta ez tette ki az életem. Ha egyszer felkelek, és azt mondom magamnak: ’Oké, itt az idő, hogy visszatérjek’, akkor visszajövök.” Amikor arról kérdezték Maldonadót, hogy idén fog-e versenyezni valahol, így válaszolt: „Lehet, hogy csinálok majd valamit, de még nem tudom pontosan.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: