DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Barcelonában számos újdonságot kapnak a nézők

A Liberty Media levonta a mérleget az irányításuk mellett lezajlott első négy futamot követően: máris érzékelhető a megnövekedett érdeklődés, aminek részben eddigi döntéseik az okozói, ráadásul további újításokat ígérnek az F1-es rajongók számára.

A Chase Carey vezetésével felálló Liberty Media az idei szezontól vette át a FOM, és ezzel a Formula-1 irányítását, és nem is vártak azzal, hogy megvalósítsák nagyszabású terveik első lépéseit: a sportág közösségi oldalain máris lényegesen nagyobb aktivitás tapasztalható, ráadásul Carey-ék lehetővé tették a csapatok számára, hogy rövid videókat készítsenek és osszanak meg a versenypályákon, amire a korábbi szabályozás szerint nem volt lehetőségük.

A digitális média terén az F1 komoly lemaradásban volt a világ egyéb nagy sportágaihoz képest, de a Libery Media nem csak ezen terület kiaknázásával igyekszik közelebb engedni magát a rajongókhoz, hanem a sorozat szabályrendszerét is úgy igazítaná, hogy azáltal minél fogyaszthatóbb terméket állítsanak elő.

barcelona



„Az FIA-val és a csapatokkal közösen lépéseket teszünk annak érdekében, hogy a pályán való versengés a lehető legjobb élményt nyújtsa a rajongók számára. A motorok, a költségek, a szabályok és más dolgok tekintetében is olyan döntéseket próbálunk meghozni, hogy azok a sport javát szolgálják” - mondta Carey a Motorsportnak.

„Ezen folyamat részeként a teljes versenyhétvége menetrendjét górcső alá vesszük a betéteseményekkel együtt, hogy kiderüljön, hogyan tehetnénk az egészet még szórakoztatóbbá nézői szempontból. Sok dolgunk van még, de négy verseny után biztató kezdésről számolhatunk be, hiszen a televíziós nézettség és a digitális média is erős számokat produkált.  Most megérkezünk Európába, és a barcelonai hétvégén jön majd néhány újítás, amelyek kifejezetten a rajongókat célozzák.”

Hogy utóbbi mondatával mi mindenre gondolt a Liberty Media vezetője, arról részleteket már nem árult el, de minden bizonnyal a hétvége menete során fény derül majd ezekre az újításokra. Azt azonban Carey gyorsan leszögezte, hogy az F1-es versenyautók idénre kialakított jellegén nem terveznek változásokat, hiszen az új technikai szabályok ezen a téren elnyerték a rajongók tetszését.

„A pályán látható akció rendkívül fontos, ezért vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy hogyan növelhetnénk meg az előzések számát. A megnövekedett sebesség és az autók nehezebb vezethetősége pozitív visszajelzéseket kapott, de szeretnénk, ha minden jól működne” - összegezte az amerikai üzletember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: