DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

„Button visszatér? Kit érdekel”

Úgyis kiesik a 12. körben, tökéletesen jellegtelen lesz a visszatérés: Mark Webbernek igencsak markáns a véleménye Jenson Button monacói szerepléséről, melyet szerinte a brit nem is vesz komolyan.

„Ez nem sztori” – mondta a korábbi F1-es futamgyőztes és WEC-világbajnok, Mark Webber, amikor Jenson Button monte-carlói visszatéréséről kérdezték. A crash.net-nek a McLaren idei teljesítményét ismerve megjósolta, mi fog történni a visszavonulását egy verseny erejéig megszakító brit pilótával:

„Kimegy, üzemanyagnyomás-problémái lesznek az első edzéstől fogva, a 17. helyre kvalifikál, aztán kiesik a 12. körben. Bármi is történik vele, kit érdekel” – vizionálta, mi fog történni a 2009-es bajnokkal. „Jenson világbajnok, aki nyert Monacóban. Sztori lehetne, ha képes lenne a győzelemre, de… még a pontszerzéshez is szerencsére lesz szüksége. Kit. Érdekel.”



Webber még azzal is megvádolta Buttont – akivel 12 évig voltak ellenfelek a királykategóriában –, hogy nem is érdekli igazán a Monacóra szóló beugrás. „Láthattuk, mi a helyzet Jensonnal, aki nem vett részt a bahreini teszten. Nem veszi komolyan. ’Inkább Amerikában triatlonozom, nem megyek Bahreinbe tesztelni.’ Ez számomra meglepetés volt. Jensonnak az első monacói edzés egy ’ébresztő!’ lesz. Nem hiszem, hogy igazán érdekli a dolog. Aligha ő telefonált először. Fernandót sem aggaszthatta nagyon a dolog, azt mondhatta, hogy ’oldjátok meg, én máshol leszek’.”

A szókimondó ausztrál egészen máshogyan vélekedik barátja, Fernando Alonso Indy 500-részvételéről, amely szükségessé tette Button beugrását: „Le a kalappal előtte, hogy tesz egy kísérletet. A döntését egyértelműen a Formula-1 miatti frusztrációja szülte, tudjuk, hogy ha versenyeket nyerne, nem jutott volna eszébe. Még egy versenyzőnek sem volt ekkora sajtója eredmények nélkül az F1-ben, mint neki idén. Eddig katasztrofális a szezonja, csak a legjobbakat tudom kívánni neki, és remélem, kijön a lépés odaát.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: