Némi meglepetésre Szocsiban esélye sem volt Lewis Hamiltonnak a győzelemre, sőt, tulajdonképpen egész hétvégén komoly hátrányban volt Valtteri Bottashoz képest - a finn pályafutása első sikerét könyvelhette el, míg a brit végül csak negyedikként ért célba. A háromszoros világbajnok nem igazán tudja mivel magyarázni a gyenge teljesítményt.
"Jelen pillanatban nem tudom megmagyarázni, hogy ez miért történt, de azon fogok dolgozni a hét folyamán, hogy teljesen megértsem a helyzetet" - nyilatkozta Hamilton a futamot követően. "Vannak feltevéseim azok alapján, amit éreztem a futamon és az időmérőn, vannak ötleteim, de sokat kell dolgozni azért, hogy kitaláljam."

Hamilton támadását a rajtnál visszaverte Kimi Raikkönen és nagyon hamar óvatoskodnia kellett, mert melegedett a Mercedes, innentől pedig már egyáltalán nem volt esélye feljebb lépni. "Az ötödik körtől kezdve lassítanom kellett és megtartani a negyedik helyet. Sok mindent kellett lekapcsolnom a beállítások és a motor terén, a hőmérséklet miatt az egyik hengerrel is ez volt a helyzet. Nagyon hamar lettem negyedik ezen a versenyen."
Ezzel együtt azt nem tagadja, hogy nem volt formában a hétvége folyamán. "Végig lassú voltam, ez nem igazán változott. Talán valamelyest tarthattam volna az élmenők tempóját, de nem ezekkel a beállításokkal. Az, hogy vissza kellett vennem a hőmérséklet miatt, hét tizedet, talán egy másodpercet is jelentett körönként."