A kvalifikáció előtti utolsó, egyórás gyakorlási lehetőségen a pilóták nem vesztegették az időt és mindenki hamar belevágott programjába - egyesek az egykörös tempóval, mások egy ideig még a hosszabb etapokkal kísérleteztek.
A két élcsapat, a Ferrari és a Mercedes ismét hamar magához ragadta az irányítást, és sorra futották az egyre erősebb köridőket, amely folyamat során hosszabb-rövidebb ideig mind a négy pilóta megfordult a tabella élén. Végül a hétvégén harmadik alkalommal is egy Ferrari, Sebastian Vettel végzett az élen, aki 1:34,001-es körével ismét faragott a pályarekordon, és nem is kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megmondjuk, az időmérőre elérkezünk az 1:33-as időkhöz is.

Vettel mögött Kimi Raikkönen végzett valamivel több mint három tizedes lemaradással, őt pedig Valtteri Bottas követi hajszálnyi hátránnyal. A néhány erős részidővel szintén villantó Lewis Hamilton a negyedik lett, öt tizedes deficittel, miután utolsó próbálkozását tönkretette egy kisebb megcsúszás.
A csapatok rangsorában továbbra is a Red Bull számít a harmadik erőnek, noha ezúttal Felipe Massa, a hajrában pedig még Nico Hülkenberg is be tudott férkőzni a két autó közé. Daniel Ricciardo pedig okot adott egy rövid ijedtségre is, amikor az utolsó percekben egy pillanatra leparkolta autóját a fal mellett az első szektorban, de hamarosan újra elindult, mintha mi sem történt volna. Viszont már az 5. helyen végző Verstappen is 1,4 másodpercre volt a Ferrari által felállított etalontól.
Az edzés egyetlen komoly műszaki meghibásodását Jolyon Palmer Renault-ja szolgáltatta. A brit még féltáv előtt jelezte az elszálló motorerőt csapatának a rádión keresztül, majd a bokszba hajtott és már nem is tudta folytatni a gyakorlást. Az első hírek szerint a motorhiba az elem cseréjét igényli, amit a szerelőknek kapkodva kell megoldaniuk, hogy elkészüljenek vele az időmérő kezdetére.
A harmadik edzés végeredménye:
| # | Versenyző | Csapat | Idő | Hátrány | Kör |
| 1 | Sebastian Vettel | Ferrari | 1:34.001 | 17 | |
| 2 | Kimi Räikkönen | Ferrari | 1:34.338 | 0.337 | 16 |
| 3 | Valtteri Bottas | Mercedes | 1:34.364 | 0.363 | 20 |
| 4 | Lewis Hamilton | Mercedes | 1:34.542 | 0.541 | 19 |
| 5 | Max Verstappen | Red Bull-TAG Heuer | 1:35.452 | 1.451 | 21 |
| 6 | Felipe Massa | Williams-Mercedes | 1:35.471 | 1.470 | 17 |
| 7 | Nico Hülkenberg | Renault | 1:35.662 | 1.661 | 15 |
| 8 | Daniel Ricciardo | Red Bull-TAG Heuer | 1:35.830 | 1.829 | 24 |
| 9 | Carlos Sainz | Toro Rosso-Renault | 1:36.164 | 2.163 | 20 |
| 10 | Kevin Magnussen | Haas-Ferrari | 1:36.556 | 2.555 | 19 |
| 11 | Lance Stroll | Williams-Mercedes | 1:36.649 | 2.648 | 19 |
| 12 | Esteban Ocon | Force India-Mercedes | 1:36.676 | 2.675 | 22 |
| 13 | Daniil Kvyat | Toro Rosso-Renault | 1:36.846 | 2.845 | 18 |
| 14 | Fernando Alonso | McLaren-Honda | 1:36.869 | 2.868 | 12 |
| 15 | Sergio Pérez | Force India-Mercedes | 1:36.962 | 2.961 | 21 |
| 16 | Romain Grosjean | Haas-Ferrari | 1:37.164 | 3.163 | 20 |
| 17 | S.Vandoorne | McLaren-Honda | 1:37.182 | 3.181 | 15 |
| 18 | Marcus Ericsson | Sauber-Ferrari | 1:37.503 | 3.502 | 21 |
| 19 | Pascal Wehrlein | Sauber-Ferrari | 1:37.657 | 3.656 | 17 |
| 20 | Jolyon Palmer | Renault | - | - | 4 |