DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

„Hívj fel, ha már gyorsabb vagy apádnál!”

Különös történetet mesélt el egy interjúban a 2014-ben a McLaren színeiben debütáló Kevin Magnussen: a fenti üzenet állt egy doboz Lego mellé csomagolva, melyet kissrácként kapott Ron Dennistől.

A Crash.net interjút készített Kevin Magnussennel, amiben sok más téma mellett édesapja, az egykori F1-es pilóta s sokszoros Le Mans-i kategóriagyőztes Jan is szóba került, akit röviden úgy jellemzett a dán, hogy „jó apa és jó versenyző egy személyben”. Elmesélt egy érdekes történetet is a McLaren juniorprogramjához való csatlakozásáról, mely elmondása szerint egy gyerekkori élményétől indult, mely édesapjához kötődött:

„Az 1990-es években, amikor apám a McLaren tesztpilótája volt, a harmadik vagy a negyedik születésnapomra kaptam egy ajándékot Ron Dennistől. Egy Lego volt az, vagy valami hasonló. S írt mellé egy levelet, melyben az állt, hogy ha egy napon gyorsabb leszek apámnál, akkor hívjam fel őt” – idézte fel a történteket, majd így folytatta:

magnussen-mclaren



„Aztán amikor úgy 14-15 éves lehettem, úgy döntöttem, hogy ideje kapcsolatba lépnünk, mivel már gyorsabb vagyok nála. Persze ez egy nagyon gyenge próbálkozás volt, szinte csak tréfából, s persze reménykedtem, nem vártam semmit. Aztán meglepetésemre elhívtak egy találkozóra, és megkérdezték, hogy szeretnék-e csatlakozni a nevelőprogramjukhoz, innen indult a történet.”

Amikor rákérdeztek, hogy valóban összecsaptak-e egymással, Kevin Magnussen így felelt: „Hogyne, méghozzá sokszor. Minden alkalommal, amikor esélyünk volt együtt kihajtani a pályára. Aztán volt egy szituáció, amikor ugyanazzal az autóval, egészen pontosan az ő Camaro GT-versenygépével gyorsabb időt futottam nála egyetlen tizeddel. 17 éves lehettem ekkoriban, és ez rengeteget jelentett számomra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: