DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Massa kiakadt Verstappen „brazilos” beszólására

A Williams rutinos versenyzője szerint a fiatal hollandnak át kellene gondolnia, miket beszél – és különben sem érti, miért őt hibáztatta az elrontott bahreini időmérő edzést követően.

Max Verstappen még a szombati kvalifikációt követően ment neki Felipe Massának: elmondása szerint érthetetlen volt, hogy a Williams pilótája a Q3-as gyorsköre előtt az utolsó kanyarban beesett elé, s ezzel tönkretette az időmérő edzését. Amikor erről kérdezték, a Red Bull pilótája csak ennyit fűzött az eseményekhez: „Nos, ő brazil, így nem nagyon van miről beszélni.”

A megjegyzés óriási visszhangot váltott ki Brazíliában, a szurkolók felháborodása pedig Massához is eljutott, aki még a vasárnapi futam előtt figyelmeztette Verstappent:

massa-bahrein-2017-dppi-1



„Azt mondtam neki, hogy válogassa meg a szavait, mert év végén ott a Brazil Nagydíj, ahol neki is versenyeznie kell, szóval figyeljen arra, mit mond. Kétségkívül nem lett volna szabad így beszélnie a brazilokról anélkül, hogy tisztában lenne bármivel is” – fogalmazott a Motorsport.com szakoldal hasábjain a pilóta, aki szerint eleve indokolatlanul kritizálta őt fiatal riválisa:

„Talán csak okot akart találni arra, miért kapott ki a csapattársától, és szüksége volt valakire, akit hibáztathat” – vélekedett Massa. „Mondtam neki, hogy ugyanez történt köztem és Hülkenberg között, de látott valakit is panaszkodni? Még a kör megkezdése előtt a lehető legjobb pozícióba kell kerülnöd. Ha ez nem sikerül, az a te hibád.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: