DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Visszatér a Török Nagydíj?

A versenynaptárból évek óta hiányzó Török Nagydíjnak komoly esélye van a visszatérésre. A pályát ugyan kedvelték a szurkolók és a pilóták is, de a nézőszám csapnivalóan alacsony volt.

2011 óta nem találtuk a Török Nagydíjat a versenyhelyszínek között, a rajongók nagy bánatára, akik a modern idők egyik legjobb pályájának nevezik az isztambulit. Igaz, egyre fényesebben láthatják a jövőt azok, akik kedvelték ezt a helyszínt, ugyanis komoly esély mutatkozik a visszatérésére.

Chase Carey, a Formula-1 új főnöke ugyanis éppen Törökországban tartózkodik, hogy a lehetséges folytatásról tárgyaljon. A török elnökkel, Recep Erdogannal is tanácskozik majd, hogy megvitassák, van-e lehetőség arra, hogy a verseny újra visszakerüljön a vérkeringésbe a következő esztendőkben.

2011 óta nem látjuk Isztambult a naptárban, de hamarosan visszatérhet


A Liberty Media csoport már januári érkezése óta kijelentette, hogy az eddiginél több F1-es versenyt terveznek szezononként a Formula-1-ben. Legutóbb néhány hete Long Beach merült fel komoly lehetőségként.

Hét esztendő után azért került ki a Török Nagydíj a naptárból, mert nagyon rossz volt a hírverése. Rettentően alacsony volt az érdeklődés a futam iránt, ráadásul, akik úgy is döntöttek, hogy ellátogatnak a helyszínre, óriási forgalmi dugókat is okoztak, ami elégedetlenséggel töltötte el kilátogatókat és a ki nem látogatókat is.

A pályának öt különböző győztese volt eddig, ebből, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, Kimi Raikkönen és Jenson Button egy-egy futamot nyert meg eddig, míg a Török Nagydíj királya egyértelműen Felipe Massa, aki a Ferrari színeiben zsinórban háromszor győzött Isztambulban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: