DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Már Kovalainenhez hasonlítják Bottast

Az ex-F1-es Martin Brundle porolta le Hamilton süllyesztőben eltűnt csapattársának emlékét: arra bátorítja Valtteri Bottast, hogy nyelje le a kritikát. Ugyanakkor hangot adott annak, a finnek mindkét topcsapatban csak másodikak lehetnek.

Két versenynek kellett eltelnie, hogy beskatulyázzák Valtteri Bottast: a Mercedes finn pilótája Ausztráliát követően még dicséreteket kapott, miután mindössze 1,3 másodperccel maradt le a célvonalnál csapattársától, Lewis Hamiltontól, kínai teljesítményében azonban nem volt köszönet. Biztonsági autó mögötti megforgása és mindössze hatodik helye után kevés pozitív véleményt hallhattunk Bottas képességeiről.

„Bottast leverte a safety car mögötti hibája, amely egy elismerten nehéz pályán történt. Ezen ez a szinten ez nem volt épp meggyőző, de a futam után bocsánatot kért a csapattól ’amatőr hibája’ miatt” – írta a Sky Sports oldalán vezetett rovatában Martin Brundle, az F1-es pilótából lett kommentátor. „Ez alázatos magatartás és szívmelengető a csapatok szemében, akik gyűlölik, ha egy versenyző mindenkit hibáztat saját magán kívül, de véleményem szerint mégiscsak hiba volt.”



Brundle egyenesen Heikki Kovalainenhez hasonlította Bottast, aki 2008-2009-ben a McLaren versenyzője volt, de nem véletlen, hogy azóta feledésbe merült: képtelen volt Lewis Hamilton szintjén teljesíteni a brit csapattársaként. „Másoktól hamar meg fogod kapni a kritikát, nem kell magadnak is ezzel foglalkoznod és táplálnod a negatív hangokat. Ugyanez történt Heikki Kovalainennel, egy másik gyors és szimpatikus finnel, amikor Hamilton csapattársa volt, neki pedig sokat ártott. Nyeld le és lépj tovább, ebben a műfajban hősök és antihősök vannak, és szerencsére könnyen fordulhat a kocka” – adott tanácsot a Mercedes pilótájának.

A többek között Benettonnál és McLarennél is versenyző Brundle kijelentette, Bottas – és a mezőny másik finnje, Raikkönen a Ferrarinál – csak másodhegedűsök lehetnek idén csapattársuk mellett: „A Mercedes és Ferrari olyan közel vannak egymáshoz, hogy már most ki kell választaniuk egy versenyzőt, akit támogatnak a bajnoki címért. Ugyanakkor motiválniuk kell a ’másodikat’, és lehetővé tenni neki, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtse, valamint győzelmeket szerezzen, ha az első embernek gondja lesz, hiszen a két nagy rivális az áhított konstruktőri bajnoki címet is meg akarja szerezni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: