DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Honda végre jó útra lépett?

A Honda nagy megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy az Ausztrál Nagydíj előtti két hétben tett erőfeszítések részben már sikerre vezettek, ugyanis úgy fest, a megbízhatósági problémákat valóban megoldották.

A szezon előtti tesztek során a Honda nagyon szenvedett a versenyképtelen motorjával, mind megbízhatósági, mind teljesítmény szempontjából csapnivaló két héten voltak túl. A tempó hiánya is aggasztó volt számukra, ám a nagyobb gond a megbízhatóság teljes hiánya volt. A McLaren leghosszabb etapja 12 kör volt a barcelonai tesztek alatt, minden esetben az erőforrás hibája miatt kellett megállniuk a wokingiaknak.

A jelek szerint a Honda megoldotta az első versenyhétvégéig a megbízhatósági problémákat, Fernando Alonso pedig Melbourne-ben a futam legnagyobb részében a 10. helyen haladt, mielőtt egy felfüggesztési meghibásodás véget nem vetett a versenyének.

Alonso erőn felül teljesített Melbourne-ben, de a Honda motor mindkét autóban végigbírta


„Ebből a szempontból nézve sokkal jobban sikerült, mint előzetesen számítottunk. Nagy megkönnyebbülés, hogy már az első futamot be tudtuk fejezni. Ez a tesztekhez képest kimondottan ösztönzőleg hat a motorfejlesztő csapatunkra, ugyanis ilyen helyzetben minden egyes eredmény nagyon fontos” – nyilatkozta Yusuke Hasegawa, a japán erőforrásgyártó F1-es projektjének vezetője.

„Minden egyes problémánál komoly méréseket végeztünk. Természetesen a különböző pályák különböző terheléseket fognak róni a motorunkra, így Ausztrália előtt sem voltunk teljesen biztosak a dolgunkban. A lehetőségeinkhez mérten nem hagytunk megbízhatósági gondot és a jelek szerint újak ezúttal nem jelentkeztek. Az első lépést megtettük, hosszú út áll még előttünk, de az eredmény további kemény munkára ösztökéli a Honda mérnökeit” – zárta nyilatkozatát Hasegawa.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: