DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Mennyit gyorsult az F1 Melbourne-ben?

A 2017-re megváltozott technikai szabályok komoly javulást hoztak a köridőkben. Új cikksorozatunkban az egész szezon során végigkövetjük, mennyivel is lettek valójában gyorsabbak az autók.

Amikor a Formula-1 vezetői és technikai szakemberei lefektették az új előírások alapjait, úgy kalkuláltak, hogy a köridők pályától függően nagyjából 4-5 másodpercet fognak javulni 2017 során a 2015-ös értékekhez viszonyítva. Ennek apropóján a szezonban mind a 20 alkalommal megnézzük, hogyan változott a hétvégi legjobb idő a pályákon az elmúlt évek során, mindenhol odáig visszamenve, amióta a jelenlegi vonalvezetést használja a mezőny.

raikkonen-ferrari_1



Melbourne-ben, a szezonnyitó helyszínén tökéletesen beigazolódott az előzetes jóslat, hiszen Lewis Hamilton pole-pozíciós ideje 4,1 másodperccel lett jobb a pályán mért két évvel korábbi etalonhoz képest. A két adat összehasonlítható, hiszen mindkét évben száraz pályán futották az időmérőt (ellenben 2014-ben az eső is közbeszólt, ezért a kiugróan gyenge érték). Az Albert Park félig utcai pályája nem tartozik a klasszikus versenyhelyszínek közé, nincsenek hosszú, sodrós kanyarjai, ahol az autók az előző szabályrendszer mellett a legnagyobb visszaesést mutatták, így az általános kép felvázolásával még várjunk néhány futamot.

A korábbi körrekord mindenesetre több mint egy másodperccel megdőlt ezen a hétvégén. Azt eddig Sebastian Vettel tartotta a 2011-es időmérőn nyújtott teljesítményével, ami már önmagában is elég szokatlan volt, hiszen ebben az évtizedben nem nagyon dőlögettek meg régi rekordok a hosszabb ideje a naptárban lévő pályákon.

És hogy még nehezebb legyen kontextusba helyezni az eredményeket, azt is fontos megjegyezni, hogy az adott hétvégén használt gumikínálat is jelentősen befolyásolja a legjobb köridőt. Míg tavaly a szuperlágyak, idén már az ultralágyak számítanak az elérhető leggyorsabb keveréknek az Albert Parkban.

 

Az Ausztrál Nagydíj hétvégéjének legjobb köridői 1996 és 2017 között:

auslaps

Gyorsulás 2015-höz képest: 4,139 másodperc

Ennyivel javult a korábbi körrekord: 1,341 másodperc

Megdőlt körrekordok a szezonban: 1/1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: