DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Erősít a Renault: Red Bull-szakember érkezett

Új vezetőt nevezett ki az enstone-i F1-es istálló az aerodinamikai részleg élére, a nevét korábbi remek autók kapcsán már ismerhetjük.

A mai nap folyamán a Renault Formula-1-es csapata bejelentette, hogy az aerodinamikai részleg vezetéséért Pete Machin lesz felelős - igaz, majd csak július harmadikától tölti be ezt a pozíciót Enstone-ban. Machin korábban a Red Bullnál dolgozott, sőt, még a Jaguarnál és az Arrows-nál is foglalkozott aerodinamikával.

"Nagy örömmel üdvözöljük Pete Machint Enstone-ban. Az aerodinamikának egyértelműen óriási szerepe van a teljesítményt tekintve, szóval Pete megszerzése kiemelkedő dolog a csapatunk számára. Az új szabályoknál még nagyobb hangsúlyt kap az aerodinamika, Pete érkezésével pedig reméljük, hogy leszedhetjük munkája gyümölcsét az év második felében" - mondta erről Cyril Abiteboul.

magnussen-palmer



"Az egyértelm, hogy a Renault-nak komoly céljai vannak és örülök annak, hogy csatlakozhatok hozzájuk" - tette hozzá Machin. "Bob Bell vezette a technikai csapatot, amikor a Renault legutóbb konstruktőri bajnoki címet nyert, úgyhogy nagyon várom már a vele való munkát, hiszen most ugyanez a cél. Korábban dolgoztam együtt Nick Chesterrel és Ciaron Pilbeammel is, úgyhogy megvannak a kapcsolatok néhány kulcsszereplővel."

"A 2017-es szabályok az első komoly változást jelentik négy év után és ezek miatt az idei autók nagyobb leszorítóerővel rendelkeznek majd, mint  bármelyik korábbi a Formula-1 történetében. Nagyon izgalmas, hogy átvehetem az aerorészleg vezetését és magabiztos vagyok abból a szempontból, hogy vissza tudjuk juttatni a csapatot a rajtrács elejére.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: