DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

„Vidámparkká” válik a Hungaroring

Új hírek láttak napvilágot a magyar F1-es versenypálya felújítási terveiről. Nem csupán a lelátók és bokszutca újulna meg, hanem az év minden napján nyitva tartó szórakoztatóközpont lenne a Ringből.

Tavaly év végén elsőként a Száguldás és Cirkusz évkönyvben, majd a sajtóban is megjelentek azok a számítógépes látványtervek, melyek a Hungaroring megújulását részletezték. Ma az Origo/GPHírek hosszas riportja taglalta a felújítási folyamat részleteit és lépéseit. Mindenekelőtt kiemelték: az alább is látható képek nem tükrözik pontosan, milyen lesz a megújuló pálya, ezek még egy korábbi, 2015-ös tanulmányhoz készültek.

Gyulay Zsolt, a versenypálya elnök-vezérigazgatója elmondta, a felújítás, melyhez kezdeti lépésként 2017-es költségvetéséből 5 milliárd forintot különített el a kormány, három lépcsőből áll. Az egy éve elvégzett újraaszfaltozás afféle nulladik fokozat volt. Az első ütem a nézői, a második a sportszakmai szempontokból fontos átalakításokat veszi figyelembe, míg a harmadik lépcső a kiegészítő szolgáltatások kialakításáról szól.



Az első lépés főleg a célegyenes külső oldalára vonatkozik: a jelenlegi Super Gold lelátó helyére egy épület kerül, ahol kommentátorállások, VIP-páholyok, konferenciatermek kapnak helyet. Többek között megújulnak a tribünök, új alagút és híd készül. A második ütembe tartozna az új főépület felépítése a bokszutcában. A másodlagos paddock új helyre kerülne, továbbá mélygarázst alakítanának ki.

Kifejezetten érdekes a harmadik lépcső, amely „kiegészítő szolgáltatások”-ra vonatkozik, melyek célja az, hogy ne csak versenyhétvégéken, hanem az év minden napján látogatók érkezzenek a Hungaroringre. A koncepciót böngészve számos új létesítményt felfedezhetünk, melyet Gyulay az Origónak „egy jó vidámpark”-ként összegzett. A megújult vezetéstechnikai centrum, gokart és offroad-pálya, látogatóközpont, kötélpályás kalandpark és mountain bike-központ mind-mind ide tartozik. A vezérigazgató egy triatlonpálya létesítését sem tartja elképzelhetetlennek, habár a harmadik ütemet még sok bizonytalanság övezi. A teljes, három lépcsős kivitelezés idén ősz és 2020 között zajlana.

Az alábbi (szintén 2015-ből származó) animáció az újításokat összegzi:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: