DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Újabb F1-es pilóta érdeklődik a NASCAR iránt

Nagyon kevés azon pilóták száma, akik a száguldó cirkuszról váltottak volna a jenki bádogautókra, néha azonban akad egy-egy versenyző, aki kifejezi érdeklődését az észak-amerikai sorozat iránt.

Nagyjából másfél évvel ezelőtt, amikor az akkor még csak F1-be készülő Haas-istálló leigazolta Romain Grosjeant, a francia első nyilatkozatai között említette meg, hogy beleülhetett az amerikaiak egyik NASCAR-autójába, és komolyan eljátszott a gondolattal, hogy a jövőben akár versenykörülmények között is kipróbálja a gépet. Nem ő lenne/lett volna az első F1-es a sorozatban, hiszen az elmőlt tíz év során Juan Pablo Montoya, Jacques Villeneuve, Kimi Raikkönen, valamint Nelson Piquet Jr. is kipróbálta magát a tengerentúlon, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Úgy tűnik, hogy a Haas-hoz igazoló pilóták között általános tendencia a NASCAR-ban való versenyzés gondolata, hiszen a gárda új szerzeménye, Kevin Magnussen is szimpátiáját fejezte ki a stock carok iránt. A dán szerdán Oxnardba, a Haas Automation főhadiszállására repült, ahol ugyan beleülhetett egy Monster Energy Cup-autóba, de bánatára nem próbálhatta ki azt. „Extrém menő, csak nem egyszerű beszállni” – idézte Magnussent a Motorsport.com. „A motorsportban nőttem fel, és azt hittem, már mindent tudok róla, de aztán idejöttem, ahol nagyon más autókat ismertem meg. Nagyon old-school a versenyzés, a technológia mégis magas szintet képvisel. Ezek a gépek akkora tudással vannak felvértezve, mint a mi autóink, mégis nagyon különböző.”



Magnussenhez azért is közel áll a NASCAR, mert édesapja ott volt a 2010-es sonomai Cup-verseny résztvevői között (12. lett), ám a Haas F1-es csapatának vezetője, Günther Steiner hamar felvilágosította pilótáját első számú teendőiről. „Jelenleg arra kell koncentrálnia, amivel foglalkozik. Vagy jól csinálod, vagy sehogy. Ennyi ember mellett nem lehet félvállról venni a dolgokat. Megfelelően fel kell készülni a szezonra, aztán meglátjuk, hogyan alakul – elsődleges feladatunk, hogy jól teljesítsünk Ausztráliában.”

Steiner szerint az F1-es alakulatnak előbb ki kell forrnia magát, mielőtt arra kezdenének gondolni, hogy pilótákat cserélnek a két sorozat között. „A két sorozat programja miatt is nehéz a helyzet. Ha valami felé elköteleződünk, akkor megfelelő teszteket kell végezni, ahogyan pénzügyileg is meg kell tervezni, de a legfőbb ok, amiért jelenleg nem koncentrálunk erre az az, hogy az F1-ben egyre jobbá kell válnunk – jobbá, mint a tavalyi évben.”

Magnussen édesapjával tavaly részt vett egy All-Star versenyen Charlotte-ban, amely igencsak lenyűgüzte őt. „Az időmérős bokszcsapat nagyon tetszett, szerinte a Forma-1 tanulhatna belőle” – mondta a dán, aki azonban főnöke félelme ellenére elkötelezett az F1 iránt. „Remek helyen vagyok, nagyszerű lehetőséget kaptam a Haastól, amelyért hálás vagyok nekik. Akárhányszor beülsz az autóba, mindig mutatnod kell valamit. Az F1-ben hatalmas a nyomás, ezren figyelnek téged, hogy lecsapjanak az ülésedre. De ez is a munkánk része.” Magnussen reméli, hogy ha jól teljesít az F1-ben, akkkor valóban lehetőséget kap majd a Haastól arra, hogy kipróbálja az alakulat NASCAR-gépét. „Egyedül a Forma-1-re koncentrálok, de emellett motorsport-rajongónak tartom magam, a NASCAR mellett több formája is lázba hoz” – tette hozzá a dán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: