DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Titkos információ derült ki a 2017-es Ferrariról?

Csütörtökön a Santander egy Twitter-bejegyzésben fontos információt árult el a Ferrari 2017-es F1-es versenygépéről, azonban a poszt már nem található az oldalukon.

A Ferrari szponzora, a Santander Twitter-oldalán egy F1-es autót ábrázoló, piros hátterű képet közölt, amelyen az „SF17-JB” felirat volt található, alá pedig az alábbi szöveget írták: „A Scuderia Ferrari új együlésesét SF17-JB-nek fogják hívni. Tudjátok, melyik versenyző tiszteletére kapja ezt a nevet?” A rövidítésben az „SF” a Scuderia Ferrarira utal, a 17-es szám a 2017-es évet jelöli, a „JB” monogram pedig természetesen Jules Bianchit.

A bejegyzés azóta már eltűnt a szponzor oldaláról, így az információ még nem hivatalos. Kérdés, hogy a Santander véletlenül fecsegte ki az információt, amit még nem szabadott volna, vagy más okból hívták vissza az üzenetet. Azóta a cég újabb posztban megosztotta, hogy „Túl gyorsak voltunk, a 2017-es Ferrari neve még nem hivatalos. Elnézést, de még várnunk kell rá.”.

 

Twitter



A Ferrari egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, azonban legkésőbb február 24-én fény derül az igazságra, amikor bemutatják a nagyközönségnek az új versenygépüket.

Bianchi 2015-ben veszítette életét, miután a 2014-es Japán Nagydíjon súlyos fejsérüléseket szenvedett. A fiatal francia pilóta a Ferrari utánpótlásprogramjában is részt vett, így közel állt az olasz istállóhoz, és egy napon a maranellóiaknál szeretett volna versenyezni. 

A fiatal tehetségre hazájában, Nizzában is szeretettel emlékeznek, nemrégiben egy utcát neveztek el róla.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: