DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Maldonado reményei megnőttek Rosberg visszavonulása után

A Renault által félretett, és 2016-ban "állástalanul" tengődő Pastor Maldonado azt remélte, hogy Nico Rosberg visszavonulásával újra megnyílhatnak a kapuk előtte az F1-ben.

A mostanság az IndyCarral hírbe hozott Pastor Maldonado úgy töltötte el a 2016-os szezont, hogy nem versenyzett sehol, ám annál jobban reménykedett abban, hogy a következő évre vissza tud jutni a száguldó cirkusz körforgásába, ha már a Renault lemondott szolgálatairól. A venezuelai neve tavaly még a Saubernél is felröppent, ám a felek nem tudtak megegyezni egymással, ezért úgy tűnt, az egyszeres futamgyőztes ismét veszít a székfoglalóban.

Nico Rosberg visszavonulása azonban felcsillantotta a lehetőséget előtte, hogy a csapatközi mozgásoknak köszönhetően visszatérhet majd, ám mivel a Williams a visszavonult Felipe Massát hívta vissza a Mercedeshez távozó Nico Rosberg helyére, a Sauber pedig Pascal Wehrleint állította csatasorba, az utolsó ajtó is bezárult Maldonado előtt. „Mérlegeltem a lehetőségeimet, és még mindig azon vagyok, hogy profi programot fussak valahol – a Forma-1 pedig folyamatosan a céljaim között szerepel” – nyilatkozta a venezuelai a Motorsport.com-nak.



„Lett volna lehetőségem a visszatérésre, de csak a megfelelő körülmények között szerettem volna újra versenyezni – nem úgy, ahogyan korábbi csapataimnál. Miután Rosberg visszalépett, azt hittem, domióeffektust okoz, amely lehetővé teszi számomra a versenyzést – de másként alakultak a dolgok. A Sauber lehetett volna az egyik opció, amely bár remek csapat, nagy tapasztalattal, most nehéz idők járnak náluk. Úgy döntöttünk, hogy a körülmények egyik felet sem töltenék el elégedettséggel. Nem csak a Sauber számára kemény a mostani időszak az F1-ben, hiszen több csapat is gazdasági érdekek alapján hozza döntéseit.”

Maldonado kitért az IndyCarral kapcsolatos híresztelésekre is: legutóbb a KVSH csapatával boronálták össze, ahol elvben egy olyan szerződésen dolgozik, amely alapján épített és utcai pályákon indulhatna 2017-ben. „Sok pletykát hallok magamról, de ezek egyike sem tőlem indul” – tisztázta a helyzetet a pilóta. „Tavaly megjelentem egy IndyCar-futamon, meghívottként, többen pedig ezt annak tudták be, hogy versenyezni is fogok a sorozatban. Ebben a pillanatban semmilyen konkrétumról nem számolhatok be – csak abban az esetben mondanék igent egy lehetőségre, ha hinnék a minőségében, és megfelelő körülményeket biztosítana számomra.”

Amikor arról kérdezték, vajon hátat fordítana-e az együléses autóknak, így válaszolt: „Igen, a spektrum minden egyes elemét végigböngésztem, a WEC-t, az IndyCart és a Formula-E-t is. Jelenleg viszont nem állapodtam meg sehol, és amíg nem találok egy elfogadható opciót, addig így is lesz. Szeretnék visszatérni a versenyzéshez, de csak akkor, ha megfelelő lehetőséget kapok majd.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: