Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 23. hétfő
F1

F1: Összeállt a teljes (?) 2017-es mezőny

A hétfői bejelentéshullám nyomán elkeltek az utolsó értékes helyek is a Formula-1 2017-es szezonjára, ám egy csapat bizonytalan sorsa miatt még mindig csak feltételesen beszélhetünk az idei felállásról.

Ezt a kérdőjelet pedig a Manor jelenti, amely csapat a legutóbbi hasonló drámai helyzet után két évvel ismét csődhelyzetbe került, és feltehetően ennek a hétnek a végére fog eldőlni, hogy felkarolja-e őket egy befektető, amelynek segítségével mégis részesei lehetnek az idei szezonnak. A sokáig kilátástalannak tűnő helyzet miatt ők még versenyzőket sem igazoltak erre az évre, de ha eljutnának a rajtrácsra, jó eséllyel egy, vagy akár két új arcot ismerhetnénk meg autóikban.

Jelenleg ugyanis még úgy fest a helyzet, hogy idén Lance Stroll révén egyetlen újonccal vág neki a szezonnyitónak a Formula-1 - de nem ez a legkevesebb debütáló egy évkezdeten, legutóbb 1977-ben az is előfordult, hogy egyetlen egy sem volt. Persze a McLarennél Jenson Button helyét átvevő Stoffel Vandoorne is félig annak számít majd a mindössze egy nagydíjrajtot számláló tapasztalatával.

f1-drivers

Ami a többieket illeti, Valtteri Bottas Mercedeshez igazolásával az élmezőnyben megváltoztak a frontvonalak, de hátrébb is történtek csapatváltások szép számmal: Kevin Magnussen, Nico Hülkenberg, Pascal Wehrlein és Esteban Ocon sem abba a gyárba ment már üléspróbára, mint az előző szezon kezdetén.

A mezőny az elmúlt évekhez mérten kevés, hét futamgyőztes pilótát sorakoztat majd fel, akiknek legidősebb tagja továbbra is a 37 éves Kimi Raikkönen lesz, a fiatalsági rangsorban viszont Max Verstappen elé már beférkőzött a 18. életévét csak múlt novemberben betöltő Stroll.

A 300 nagydíjrajtot is átlépő Button kiszállásával pedig immár Fernando Alonso mondhatja magát a mezőny legrutinosabb pilótájának, aki 272 alkalommal várhatta már a piros lámpák kialvását a rajtrácson.

f1-drivers2

 

A 2017-es F1-es mezőny felállása:

Mercedes

#44 Lewis Hamilton
#77 Valtteri Bottas

Red Bull

#3 Daniel Ricciardo
#33 Max Verstappen

Ferrari

#5 Sebastian Vettel
#7 Kimi Raikkönen

Force India

#11 Sergio Perez
#31 Esteban Ocon

Williams

#18 Lance Stroll
#19 Felipe Massa

McLaren

#2 Stoffel Vandoorne
#14 Fernando Alonso

Toro Rosso

#26 Danyiil Kvjat
#55 Carlos Sainz

Haas

#8 Romain Grosjean
#20 Kevin Magnussen

Renault

#27 Nico Hülkenberg
#30 Jolyon Palmer

Sauber

#9 Marcus Ericsson
#94 Pascal Wehrlein

Manor

?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?