DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Újabb érv, hogy nehezebb lesz előzni 2017-ben

Bár a szabályalkotók a versenyzés minőségének növelését tartották szem előtt a 2017-es F1-es autók megalkotásakor, a Renault karosszériáért felelős technikai igazgatója szerint visszafelé sülhet el az egész.

Már egy hét eltelt az új évből, és ahogyan közelednek a február végi autóbemutatók időpontjai, valamint az első előszezoni gyakorlás Barcelonában, egyre többször találkozunk a 2017-es autók technikai paramétereit, és azok hasznosságát taglaló nyilatkozatokkal. Amikor először felmerült az agresszívabb külsejű, jelentősen módosított aerodinamikával rendelkező autók ötlete, az izgalmak növelése, és a rajongók gyönyörködtetése volt az elsődleges szempont. Néhány hete azonban a Mercedes mérnökigazgatója, Aldo Costa úgy vélekedett, hogy a szabályváltozás kétélű fegyver, és korántsem biztos, hogy a show érdekeit fogják szolgálni – sőt, a szakember odáig ment, hogy valójában nehezebb lesz előzni az új autókkal, mint eddig.



Costa kollégája, a Renault-nál karosszériáért felelős technikai igazgatóként dolgozó Nick Chester hasonlóképpen vélekedik: „Ez a legnagyobb kihívás, amelyre emlékszem, nagyobb, mint amikor megszabadultunk a befújt diffúzortól, vagy amikor megnöveltük az első szárny méretét” – nyilatkozta a szakember az F1i.com-nak. Amikor felvetették neki, hogy ezek a változások fogják-e meghozni az előzések segítésére létrehozott munkacsoport 2009-es terveit, így válaszolt: „Az igazat megvallva nehezebb lesz előzni a szélesebb autókkal, mert nagyobb lesz felkavart levegő mennyisége a követő autó előtt. Úgy vélem, az Előzés Munkacsoport céljait nem igazán sikerült elérni, hiszen az első szárny és a karosszéria terén véghezvitt módosítások nem jelentettek akkora különbséget. Most viszont mindenki tiszta lappal kezd majd.”

Chester elmondta, hogy hatalmas lehet a differencia az egyes autók között: „Akkora változásról van szó, hogy teljesen eltérő megoldásokat láthatunk az egyes autókon. A rajongók szempontjából nézve 2017 nagyon érdekesnek ígérkezik, hiszen az egyes modellek technikailag nagyon különbözőek lehetnek majd.” Az előzetes grafikák szerint az új autók első szárnyainak kialakítása is megváltozik majd, egyenesről nyíl alakúvá, ám Chester szerint ez nem jelent olyan komoly eltérést az eddig használtakhoz képest.

„Inkább vizuális változásról van szó, a csapatok ugyanazt szeretnék vele elérni, mint eddig, azaz hogy hogyan fogja munkára a légáramlatokat az első kerekek előtt.” A szakember kitért arra is, milyen kihívásokkal kell szembenézniük a pilótáknak. „Az autókat kicsit nehezebb lesz vezetni, és ha hibázol, többet veszíthetsz vele. Óvatosabbnak kell lenned, hiszen ha a kanyarsebességek megnőnek, és elveszíted az irányítást az autó felett, nehezebb lesz visszahozni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: