DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Lehet, hogy nehezebb lesz előzni 2017-től

A Mercedes mérnökigazgatója úgy véli, rettentően nehéz lesz összehangolni a következő két F1-es évad programját, sőt, az új szabályokkal az eredeti kívánalmak ellenkezőjét is elérhetik majd.

Ahogyan oldalunkon is olvasható minden nap, egyre közelebb kerülünk a 2016-os F1-es szezon nyitányához, az Ausztrál Nagydíjhoz, mégis több szó esik a forradalminak kikiáltott 2017-es szabályváltozásokról, melyeket ez idáig még nem is konkretizáltak.

Más lesz az aerodinamika, másak az abroncsok, de még az is megtörténhet, hogy végül Bernie Ecclestone nyer, és mégis bevezetik az alternatív erőforrást. Ez utóbbi tervezetet a költséghatékonyság mozgatja, viszont a fő csapás a versenyzés varázsának a visszaidézését tartja szem előtt, gyorsabb és látványosabb autókkal, valamint izgalmasabbnál izgalmasabb futamokkal.



A Mercedes mérnökigazgatója, Aldo Costa azonban úgy látja, hogy visszafelé is elsülhet az egész. „Nagyon nehéz lesz összeegyeztetni a 2016-os, és 2017-es programokat, és általánosságban a Forma-1 számára is az lesz” - nyilatkozta az olasz az Autosportnak. „Itt vannak ezek az új szabályok, de véleményünk szerint a show szempontjából nagyon sok hiba van bennük. Mi, mérnökök úgy érezzük, hogy sokat tettünk az előzések elősegítéséért, az előző és a jelenlegi szabályokkal egyaránt.”

„Úgy gondoljuk, és attól félünk, hogy a jelentősen megnövelt leszorítóerő, valamint a komplex aerodinamikai kialakítás csak meg fogja nehezíteni az előzéseket. Ezt nem tudjuk bebizonyítani, csak az FIA technikai ülésein adunk hangot neki, a többi csapat és mérnök előtt. Jelenleg arról folynak a viták, hogy mely a legjobb szabályváltozás az előzések növelése érdekében, de egybevág-e ez azzal, hogy gyorsabb autókat szeretnénk?”

Ami a konkrét előrelépési javaslatokat illeti, Costa hozzátette: „Ahelyett, hogy tisztán aerodinamikai szemszögből gondolkodnánk, a mechanikai tapadáson kellene javítanunk. Vannak lehetőségek arra, hogy megosszuk véleményünket, a témáról pedig még jelenleg is tárgyaluk az FIA-val.” Noha a korábban a Ferrari előrelépéséért dolgozó szakember a „páros munka” nehézségeiről beszélt, szerinte ez remek lehetőség lesz arra, hogy a Mercedes ismét fitogtatni tudja műszaki arzenálját és lehetőségeit.

„2017-től eltekintve ott van a következő évre készülő autónk is, szervezeti szemszögből nézve így komoly erőfeszítéseket kell majd tennünk. Jövőre is győzni szeretnénk, ahogyan a nagy szabályváltozásokat követően is” - mondta Costa. „Ez fantasztikus lenne a cégünk számára, hiszen kiemelné, milyen erősségeink vannak műszaki téren. Magukat odaszánó emberekkel dolgozunk ezért, amellett, hogy óvatosan bánunk a forrásainkkal.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: