DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton nem akar újabb szerelőcserét

A háromszoros világbajnok F1-es idén több alkalommal is kifejtette, hogy nem örült neki, amikor az évad elején a Mercedes a csere mellett döntött. Ezt a helyzetet mindenképp szeretné elkerülni jövőre.

Lewis Hamilton és Nico Rosberg 2013 óta voltak csapattársak, azaz négy évet töltöttek el egymás oldalán a Mercedesnél, s ez az időszak nem volt épp konfliktusmentes – különösen 2014-től kezdődően, amikor az új motorszabályok bevezetését követően a csapat kiemelkedett a Formula-1-es mezőnyből.

Az csak olaj volt a tűzre, amikor a 2016-os évad elején kiderült, hogy a Mercedes vezetése úgy határozott, hogy megcserélik a két pilóta szerelőgárdáját. Hamilton többször is kifejtette a szezon során, hogy nem örült ennek a lépésnek, s majd egy későbbi könyvében kifejti, mi is állt ennek a hátterében.

hamilton-mercedes-austin-dppi



Érdekesség, hogy nemrég a visszavonult Rosberg is belengette, hogy esetleg könyvet írna, s ő is említést tett az ominózus szerelőcseréről. A német azonban már nem érintett egy esetleges újabb variálásban, Hamilton viszont – akinek valószínűleg Valtteri Bottas lesz az új csapattársa – mindenképp szeretné elkerülni ezt a helyzetet:

„Beszélni fogok Totóval a következő évről, és elmondom neki, hogy nem szeretném, ha lecserélnék a srácokat körülöttem” – idézi Hamiltont a thisisf1.com szakoldal. „Most én vagyok az egyetlen világbajnok versenyzőjük, szóval remélhetőleg tiszteletben fogják tartani a kérésemet és értékelik a következő szezonban nyújtandó erőfeszítéseimet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: