DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Renault boldog, hogy vége az idei évnek

A francia F1-es csapat megerőltető szezonon van túl, hiszen mindössze három alkalommal értek célba a pontszerzők között, az alakulat pálya széli műveletekért felelős igazgatója azonban pozitívumot is tapasztalt.

Csapaton belül mindenki tudta, hogy 2016 átmeneti év lesz a Renault-nál, ezért nem is nagyon hallunk meglepő nyilatkozatokat az enstone-iak háza tájáról a szezon végeztével. Nemrég Cyril Abiteboul ügyvezető igazgató összegezte az évad tapasztalatait, most pedig Alan Permane mesélt az Autosportnak 2016 megpróbáltatásairól, de főnökéhez hasonlóan ő sem felejtette el megemlíteni a pozitívumokat. „Nem vagyok szomorú amiatt, hogy már nem kell foglalkoznunk az idei autónkkal” – nyilatkozta a szakember.

„Mentálisan megterhelő volt úgy elutazni minden egyes versenyhétvégére, hogy nagyobb elvárásaink voltak annál, mint amit valójában el tudtunk érni, és hogy folyamatosan azért harcoltunk, hogy kikerüljönk a Q1-ből. 2015 nem volt rossz év, 2014 és 2016 viszont mindenki számára kemény volt a Renault-nál, így most azt várjuk, hogy feljebb lépjünk a rangsorban. Bízunk benne, hogy jövőre feljebb tudunk kapaszkodni, és a Q3-ba jutásért harcolhatunk, vagy akár stabilan ott is leszünk majd” – mondta Permane.



A brit szerint a csapaton belüli hangulat azonban egyre jobbá vált, hiszen a munkatársak észrevették a folyamatosságot és a fejlődést, amely a Lotus idejében nem olt mindennapos. „Büszke vagyok a srácokra. Nem csak a versenyre elutazókra, hanem a gyárban dolgozókra is, egész Enstone-ra. Sokkal könnyebb volt idén, hiszen nem volt meg az általános aggódás, hogy ’vajon kapunk-e fizetést ebben a hónapban?’”

„Persze most nagyobb a nyomás, hiszen teljesítenünk kell – anyagilag jobban állunk, és Enstone is észrevehető változáson megy keresztül. Több területen is új épületek felhúzása zajlik, gyorsan változik minden. A Renault biztosítja azokat az eszközöket számunkra, melyekkel jobban teljesíthetünk, de nem változik meg minden egyik napról a másikra. Folyamatban van egy terv megvalósítása, melyért minden köszönet Cyrilt, és azokat illeti, akik lehetővé tették, hogy ezt megvalósítsák.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: