DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 17. szerda
F1

Jövőre még nehezebb lesz rajtolni

A 2017-es szezonban újra megváltoznak a kuplungra vonatkozó szabályok: egyetlen fül kerülhet csak fel a kormányra, így jóval szétszórtabbá válnak majd a startok.

A Mercedes és Force India a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon, a Ferrari pedig már az előző verseny szabadedzésén különleges kuplungot tesztelt: a német Auto Motor und Sport lap hívta fel rá a figyelmet, hogy ezek a csapatok már 2017-re készültek, amikor a szóban forgó alkatrészre vonatkozó szabályok is megváltoznak. Mivel jövőre rengeteg előírás módosul, kevesebb szó esett eddig arról, hogy a kormányra már csak egyetlen kuplungfül kerülhet fel, ami tovább nehezíti egy tökéletes rajt végrehajtását.

Az idei kuplungszabály miatt Lewis Hamilton szenvedett legtöbbet, Monzában is számos pozíciót bukott a startnál


A kuplungra vonatkozó szabályok idén is változtak. Korábban a csapatok kettős kuplungot használtak, melynek második füle gyakorlatilag kipörgésgátlóként működött, és jelentősen megkönnyítette a pilóták dolgát: 10-ből 9 rajtot tökéletesen el tudtak kapni. A kettős kuplungot 2016-ban betiltották, ám fontos kiemelni, ez nem jelentette azt, hogy a kormányokra idén már csak egy fül kerülhetett: ugyanúgy maradhatott a kettő kuplungfül, ám szigorúan azonos funkcióval. Voltak csapatok, akik ezt a megoldást választották, a Ferrari azonban egyetlen, hosszú fület szerelt a kormányra: ennek voltak köszönhetők Vettel és Raikkönen gyakori jó rajtolásai. Az AMuS szerint év végére, köszönhetően a gyakorlásnak sokan 7/10-es sikerességig jutottak.

A Ferrari van könnyebb helyzetben az új szabályokat illetően, melyek kettő fontos változást írnak elő: jövőre már csak egyetlen fül kerülhet a kormányra, emellett a csapatok jelöléseket sem tüntethetnek fel a szerkezeten, amelyek az ideális fogási pontra utalnak. A lap konklúziója szerint ez azzal jár, hogy a jövő évi startoknál sokkal gyakoribb lesz a fordulatszám visszaesése vagy a kerekek kipörgése.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: