DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 23. vasárnap
F1

Nemhogy nehezebb, könnyebb lesz vezetni a 2017-es autókat?

A jövő évi aerodinamikai szabályozás egyik pillére az F1-es autók nehezebben vezethetővé tétele volt, ennek ellenére Max Verstappen úgy vélekedik, hogy inkább negatív irányba lesz változás ezen a téren.

A rajongók és a pilóták, és összességében a szakma résztvevőinek panaszai után döntöttek úgy a Forma-1 szabályalkotói, hogy az esztétikai vonatkozás mellett az lesz a legfőbb irányadó szempont a jövőre életbe lépő módosítások kapcsán, hogy a 2017-es autók sokkal nagyobb fizikai igénybevételt jelentsenek, mint a jelenlegi specifikációk. Ezzel az olyan eseteket kívánták megakadályozni, mint Max Verstappen bemutatkozása, aki másfél évvel gokartos karrierje után minden nehézség nélkül meg tudott barátkozni az elvben autósport csúcsát képviselő gépekkel.



Most pont ez a Verstappen nyilatkozott úgy a 2017-es gépekről, hogy nem lesz nehéz a vezetésük, sőt, bizonyos tekintetben könnyebbé válik majd. Bár a holland még csak szimulátorban próbálta ki a Red Bull RB13-asát, véleménye azonban alapjaiban rengetheti meg az egész, aerodinamikai forradalmat emlegető diskurzust. „Nem mondanám, hogy tökösségre lesz szükség, mert a nagyobb tapadás miatt könnyebb lesz a vezetésük” - idézte a holland pilótát a Motorsport.com. „A mostani autókkal néhány gyors kanyarban a határon autózunk, jövőre viszont csukott szemmel is padlógázzal vehetjük majd be őket.”

„Többé nem a bátorság a lényeg, inkább fizikailag kell erősnek lenned. Abból kiindulva, amit a szimulátorban tapasztaltam, könnyebb dolgunk lesz” - tette hozzá a barcelonai győztes, aki szerint egy komoly ismeretlen tényező van az egyenletben: hogyan fognak működni a Pirelli szélesebb abroncsai. „Remélem, hogy a gumik nem fognak túlmelegedni. Egyelőre ezt nem lehet tudni, mert elvben nagyobb terhelést kell majd kibírniuk - de lehet, hogy hiába szélesek az abroncsok, nem változik majd semmi. Ki kell várni a végét.”

Verstappen egyvalamiért örül a változásnak: szerinte az autók kinézete sokkal jobban fog tetszeni a rajongóknak. „Még nem láttam teljesen, mert folyamatos a munka, de érdekes lesz. Ahogyan azok a koncepciók is, melyeket felpakolnak az internetre, így rajtunk a sor, hogy mi mit hozunk ki belőle” - tette hozzá a holland.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: