DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Brawn: Remélem, láthatjuk még Michaelt

A napokban egyre sűrűbben nyilatkozó, és az F1 térképére lassan talán visszakerülő Ross Brawnt legutóbbi interjúja során Michael Schumacherről is kérdezték, akinek teljes felépülésében továbbra is bízik.

brawn-schumacher



Brawnra és Schumacherre a Formula-1 történetének legsikeresebb párosaként tekinthetünk, hiszen a Benetton és a Ferrari színeiben közösen hét egyéni és hét konstruktőri bajnoki címet nyertek, mielőtt útjaik különváltak, majd pedig 2010-től a Mercedesnél ismét egyesültek.

A Schumacher család közeli barátjaként a 61 éves szakember érdeklődve figyeli közel három évvel ezelőtt síbalesetet szenvedett egykori kollegájának állapotát, de ő is tudja, hogy nem árulhat el sokat.

„A család úgy döntött, hogy a nyilvánosságtól elzárva felügyeli Michael felépülését, én pedig ezt tiszteletben is tartom. Vannak biztató jelek, mi pedig minden nap azért imádkozunk, hogy még több ilyenről érkezzenek hírek. Nehezen tudnék ennél többet mondani, hiszen elfogadom a család titoktartását” - idézi Brawnt a BBC Sport.

„Az nyilvánvaló, hogy rengeteg spekuláció kering Michael állapotáról. Ezek többsége téves, mi pedig csak reménykedünk, hogy további javulás következik be, és hogy egy napon láthatjuk még Michaelt felépülve a szörnyű sérüléseiből.”

Ha az utóbbi napokban felmerült értesülések valósággá válnak és Brawn a jövőben tényleg az F1 sportszakmai részének irányítója lesz, akkor Jean Todt FIA-elnök oldalán az egykori Ferrari-sikercsapat két tagja is a Formula-1 legfelsőbb vezetőségébe kerülne. Érdekes belegondolni, hogy vajon Schumacher ezen az úton is követhette-e volna őket, ha máshogy alakulnak a dolgok azon a szomorú 2013. december 29-i napon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: