DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

Így szólt a rádió Mexikóban - Vettel kirohanása nélkül!

Két napja Sebastian Vettel káromkodása uralja a szalagcímeket, de obszcén megjegyzései nélkül is hallhattunk néhány emlékezetes rádióüzenetet a mexikóvárosi hétvégén.

Sebastian Vettel annyit káromkodott a Mexikói Nagydíjon, hogy külön bejegyzést szenteltünk szavainak - a német a hétvége elején is elemében volt, a többiek viszont kissé visszafogták magukat.

„Micsoda idióta” - Sebastian Vettel

A német Fernando Alonsóra panaszkodott a pénteki második edzés során. A spanyol szerint kollégája egyszerűen frusztrált manapság.

„Ennek a srácnak nincs agya” - Carlos Sainz

A spanyol Kevin Magnussen értelmi képességeit kérdőjelezte meg, amikor előtte poroszkált a pályán.

„Inkább gyakorolnám a rajtokat, mint hogy tovább körözzek, mert ebből nem származik előnyünk. Ha tényleg akarjátok, hogy folytassam annak ellenére, hogy semmit sem számít… legalábbis számomra” - Kimi Raikkönen

A ferraris egyértelművé tette, hogy mit és mit nem szeretne tenni a második edzés során.



„Biztonságban vagyunk?” - Sebastian Vettel
„Igen, biztonságban vagyunk” - Ferrari
„Kimehetek egy kicsit?” - Sebastian Vettel

A német kénytelen volt engedni a természet hívó szavának az időmérő edzés első szakaszában.

„Nyomjad, nyomjad neki!” - McLaren
„Nyomom, az első körtől kezdve! De 15 kör óta forgalomban vagyunk, és egy olyan autóval csatázok, melynek nem is kellene itt lennie. Csináld a dolgodat, én is csinálom az enyémet!” - Fernando Alonso

Csak egy újabb elszólás a kétszeres világbajnok legjobbjai közül.

„Cserélj helyet Marcusszal az egyes kanyar előtt, cseréljetek helyet most” - Sauber
„Ha nem tud elhúzni tőlem, szeretném visszakapni a pozíciómat” - Felipe Nasr

A csapatutasítás egyértelmű volt, a brazil pedig csak akkor volt hajlandó alávetni magát a felsőbb akaratnak, ha csapattársa valóban előnyt tud szerezni a csere után.

„Buta, hiszen a kemény csatával magát is lassítja” - Sebastian Vettel.

A német Felipe Massára panaszkodott, aki keményen védte pozícióját a verseny elején.

„Oké Max, szedd össze magad, szép próbálkozás volt” - Red Bull

A holland pilóta a négyes kanyarban bújt be Nico Rosberg mellé, de túlcsúszott, így maradt a német mögött.

„Ez az Lewis! Nagyszerű eredmény, sima hétvégéd volt, szép munka!” - Mercedes

Peter Bonnington így gratulált Lewis Hamiltonnak idei nyolcadik győzelméhez.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: