DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Tíz ülésre legalább tizenöt jelentkező van

Mindjárt itt a november, és még mindig tíz ülés sorsa bizonytalan a jövő évi rajtrácson: négy csapatnál még mindkét hely kérdéses, s emellett Perez és Hülkenberg csapattársát is keresik még.

Mercedes

Lewis Hamiltonnak és Nico Rosbergnek is érvényes szerződése van a következő évekre.

Hamilton, Rosberg

rosberg_hamilton_hun_cs



Ferrari

A Ferrari is megtartja idei párosát 2017-re.

Vettel, Raikkönen

kimi_spany16_cs

Red Bull

Verstappennek és Ricciardónak is élő szerződése van, s nehéz is elképzelni, hogy bármelyikük távozna az év végén.

Ricciardo, Verstappen

verstappen_barwin_cs

Force India

Bár Hülkenbergnek élő szerződése volt, nem sokkal azt követően bejelentette távozását, hogy kiderült, Sergio Perez a korábbi feltevésekkel ellentétben marad a silverstone-i alakulatnál. Utódlására több név felmerült, a két Mercedes-junior, Wehrlein és Ocon mellett a Sauber két versenyzője, Nasr és Ericsson is a Force India ülésével kacérkodik. Ha hinni lehet azoknak a nyilatkozatoknak, melyek szerint a Perez által hozott szponzori csomag mellett nincs szükség egy másik "pénzes" versenyzőre, talán Wehrlein lehet a befutó.

Tipp: Perez, Wehrlein

wehrlein-manor

Williams

A grove-iak november 3-án, csütörtökön jelentik be 2017-es felállásukat, s komoly meglepetés lenne, ha nem Bottas és Stroll jelenne meg a bemutatón. Outsiderként esetleg Nasr merülhet fel, ha valami nagyon váratlan történik.

Tipp: Bottas, Stroll

bottas_williams_cs

McLaren

Fernando Alonso ki fogja tölteni hároméves szerződését a csapatnál, míg mellé a McLaren előléptette Stoffel Vandoorne-t.

Alonso, Vandoorne

vandoorne-mclaren16-cs

Toro Rosso

A Toro Rosso némi meglepetésre Carlos Sainz mellett Danyiil Kvjat maradását is megerősítette.

Sainz, Kvjat

kvjat_str16_cs

Haas

Romain Grosjean maradása legalábbis valószínűnek mondható, bár az elmúlt időben többször elégedetlen hangnemet ütött meg csapatával kapcsolatban, a Renault-nál pedig, melyhez ezer szállal kötődik, még mindig van egy szabad ülés - így addig, amíg hivatalos bejelentés nem érkezik, nem tekinthetjük száz százalékig biztosnak a maradását. Ettől függetlenül minden valószínűség szerint ő lesz az amerikaiak egyik versenyzője. A másik név nagy kérdés, sokáig úgy tűnt, hogy a Ferrari-növendék Charles Leclerc befutó lehet, de azóta ő maga is úgy nyilatkozott, hogy jövőre szerinte még "csak" a GP2-ben kap lehetőséget. A jelenlegi pilóta, Esteban Gutierrez mellett felmerülhet még a komoly támogatással rendelkező Felipe Nasr neve is - tegyük hozzá, hogy ha ezen a hétvégén, Mexikóban nem történik bejelentés, az komoly aggodalommal töltheti el Gutierrezt.

Tipp: Grosjean, Nasr

grosjean_barcteszt_cs

Renault

Nico Hülkenberget bejelentette a Renault, a lehetséges csapattársak névsora viszont egyáltalán nem rövid. A sajtóban számos francia merült fel, akik közül Esteban Ocon a legesélyesebb, de Gasly, Vergne és Grosjean neve is megjelent már a különböző találgatásokban. És akkor még nem is beszéltünk az esetlegesen felszabaduló Nasrről, az orosz juniorversenyzőről, Szergej Szirotkinről és persze a két jelenlegi pilótáról, Magnussenről és Palmerről.

Tipp: Hülkenberg, Ocon

hulkenberg-force-india-szingapur

Manor

Tulajdonképpen mindkét versenyző maradása elképzelhető, hiszen ha nem jut nekik jobb hely, a Mercedes valószínűleg mindkét fiatalját megpróbálja ott tartani a Manornál. Ha viszont új pilóták szerződtetésére kerül a sor, szinte csak találgatni lehet – ezt tesszük mi is: az édesapja révén a csapathoz kötődő, s a Manort már háromszor tesztelő Jordan Kinget látjuk Pascal Wehrlein csapattársaként jövőre - de Rio Haryanto visszatérése is elképzelhető, ha sikerül újra felépíteni támogatói bázisát, ahogy adott esetben a más csapatoktól kikerülő Magnussen vagy Nasr érkezése is.

Tipp: King, Magnussen

jordanking_manor

Sauber

Itt sincs még szerződése egyik versenyzőnek sem a következő szezonra, de bármit is nyilatkozzon Marcus Ericsson arról, hogy más csapatoknál is nézelődik, az ő maradása szinte biztosnak látszik. Talán Felipe Nasr is marad, de az ő esetében az előrelépés sem zárható ki, ebben az esetben a máshonnan távozó Gutierrez és Palmer neve merülhet még fel.

Tipp: Ericsson, Palmer

sauber_bah16_cs

A Formula.hu tippje a 2017-es felállásra:

Mercedes: Hamilton, Rosberg
Ferrari: Vettel, Raikkönen
Red Bull: Ricciardo, Verstappen
Force India: Perez, Wehrlein (Nasr, Ocon, Ericsson)
Williams: Bottas, Stroll (Nasr)
McLaren: Alonso, Vandoorne
Toro Rosso: Sainz, Gasly
Haas: Grosjean, Nasr (Gutierrez, Leclerc)
Renault: Hülkenberg, Ocon (Magnussen, Palmer, Szirotkin, Nasr, Grosjean, Vergne, Gasly)
Manor: Magnussen, King (Ocon, Haryanto, Wehrlein, Nasr)
Sauber: Ericsson, Palmer (Nasr, Gutierrez)

Vastag betűvel a szerződéssel rendelkező, míg normállal az általunk valószínűsített pilótákat jelöltük - a további lehetséges jelölteket zárójelben, dőlt betűvel soroltuk fel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: