DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 21. hétfő
F1

Hamiltonnak ellenségre van szüksége

A brit Mercedes-pilóta nagyobb hátrányba került a pontversenyben az F1-es Japán Nagydíj után, de főnöke nem tett le lóra, mondván, máskor is összeszedte már magát.

Niki Lauda közvetlenül a futamot követően úgy nyilatkozott, hogy ha nem történik semmi különös a Mercedes pilótáival, és azok autóival, akkor Lewis Hamiltonnak nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen lesz ledolgoznia a 33 pontos hátrányát. Ha csak a tényeket nézzük, valóban így van, hiszen ha a brit megnyeri a hátralévő négy versenyt, és mindig Nico Rosberg végez mögötte, a német pilóta öt pontos előnnyel így is világbajnok lenne év végén, karrierje során először.



Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója szerint azonban még korán sincs vége a bajnokságnak. „Még négy hétvége hátra van, Lewis újra fogja csoportosítani az erejét” - idézte az osztrákot az Autosport. „Már láttunk ilyet, hiszen miután Nico hét versenyt nyert zsinórban, Lewisnak is volt egy nyerő sorozata. Nagyon erős, néha pedig ellenségekre van szüksége. Lewis akkor működik a legjobban, amikor nyomás alatt van, és egy cél lebeg a szeme előtt. Semmi kétségem afelől, hogy intenzív harc lesz majd közöttük, amely a végéig fog tartani.”

Wolff szerint nem helyes két rosszabbul sikerült hétvége után leírni Hamiltont, hiszen időre van szükség ahhoz, hogy valóban megértsük a helyzetét. „Egy ilyen verseny után nem szükséges oda tenni az ujjunkat, ahol a legjobban fáj. Le kell nyugodnunk, és azután meg kell fejtenünk, hogy mi történt. Az utóbbi néhány év tapasztalata alapján 24 órával később teljesen másnak tűnnek a dolgok, mint amilyennek egy órával verseny után. A legfőbb célunk az lesz, hogy újra felépítsük Lewist - erősen fog visszatérni.”

„Még tíz nap van Austinig, így nem sietünk, mint ezen a héten. Lewis Malajziában végig elemében volt, uralta az egész hétvégét, és mi cserben hagytuk a motorhiba miatt. Ezt követően minden rendben volt a héten, majd jöttek ezek a dolgok a sajtótájékoztatókon, bár nem tudom mennyire befolyásolták őt. Számára nem ez az elsődleges, nem hinném, hogy emiatt nem ment minden simán a rajtnál. Ezt követően viszont remekül versenyzett, és kivételes volt, ahogyan sikerült felzárkóznia” - tette hozzá Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: