DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Mégis tesztelhet Hamilton és Rosberg

Habár a Mercedes eddig kitartott amellett, hogy F1-es versenyzőinek semmilyen szerepet nem szán a Pirelli-teszteken, jövő héten Barcelonában mégis a két bajnokesélyes gurul pályára.

A 2017-es szezon szabályváltozásaira készülő Pirelli gumitesztelése augusztus óta tart három csapat, a Ferrari, Mercedes és Red Bull részvételével. Míg a Ferrari már autóba ültette mindkét szerződéses versenyzőjét, Sebastian Vettelt és Kimi Raikkönent, addig a Mercedes a hivatalos tartalékpilótát, Pascal Wehrleint küldte az eddigi két gyakorlásra, melyen részt vett. Annak ellenére, hogy a Pirelli külön kérése volt, hogy a tapasztalt állandó versenyzők vezessenek, Toto Wolff motorsportfőnök kitartott amellett, hogy nem tervezik Lewis Hamilton és Nico Rosberg bevetését, így a következő, október 12-13-i barcelonai gyakorlásra is manoros megy.



A motorsport.com információi szerint azonban az elképzelés változott, és a bajnokság első két helyezettje mégis lehetőséget kap, hogy jövő héten kipróbálják a fejlesztési fázisban levő új abroncsokat – a csapat közölte, szerdán Hamilton, csütörtökön Rosberg vezeti a 2015-ös Mercedesből kialakított tesztautót.

Korábban megírtuk, milyen előnyöket kovácsolhat Sebastian Vettel abból, hogy a tesztelés minden eddigi fázisában részt vett – lehetséges, hogy a Mercedes-pilóták is felismerték, profitálhatnak a részvételből, ezért maguk kérték a vezetőségtől, hogy Wehrlein helyett mehessenek.

Szintén jövő héten, október 14-16-án Abu Dhabiban a Red Bull is tesztel, de ők a felállásról még nem ejtettek szót. Korábban Sebastien Buemi vezette a csapat autóját. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: