DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 21. hétfő
F1

Mercedes: Nincs kapcsolat a motorhibák között

Toto Wolff elmondása szerint Lewis Hamilton hétvégi kiesését nem lehet a csapat által korábban tapasztalt meghibásodásokra visszavezetni. Szerinte a történtek ellenére is kiegyenlített maradhat pilótáik csatája.

Hamiltont már a szezon kezdetén, Sanghajban és Szocsiban is hátráltatták motorhibák, s a brit joggal lehet frusztrált, hogy Sepangban, a bajnokság hajrájában ismét őt érte utol a technikai probléma, ami ezúttal ráadásul nem is az időmérőn, hanem a futamon ütötte fel a fejét.

„Érdekes, hogy a legtöbb meghibásodás nem áll kapcsolatban egymással” - mondta a Mercedest irányító Toto Wolff, amikor a Motorsport az erőforrás kigyulladásának okáról kérdezte. „Mind különböző jellegűek voltak, egyesek gyártási hibából adódtak, másoknál az anyaggal voltak gondok, mások pedig egyszerűen csak korábban elfáradtak a várható élettartamuknál. Semmilyen minta nem rajzolódik ki a történtek között.”

hamilton-sepang-motor



Hamilton 23 pontos hátrányba került a hétvégét követően, így a szezonból hátralévő állomásokon már nem nagyon fér bele neki a hiba, ha önerőből akarná bebiztosítani a címet anélkül, hogy a külső tényezőkre kelljen hagyatkoznia.

„Technikai sportot űzünk, amelyben ilyen dolgok megtörténhetnek” - folytatta Wolff. „Emlékszem, az is mennyire frusztráló volt, amikor 2014-ben Nico autója az utolsó versenyen, a bajnokság szempontjából döntő pillanatban ment tönkre - idén pedig Lewist hagyjuk cserben ebben a tekintetben.”

„De nem hiszen, hogy ez árnyékot vetne a bajnoki harcra. Az emberek bizonyára majd azt fogják mondani, hogy Nico volt a szerencsésebb pilóta, de emellett többször is remek teljesítményt láthattunk tőle, mint például legutóbb Szingapúrban.”

„Ám a bajnokságnak nincs vége, még öt verseny hátravan. Lewis most jelentős hátrányba került, de várjuk ki, hogyan állnak majd a szezon legvégén. Hagyjuk, hogy egymás között vívják meg a csatát, remélhetőleg további technikai hibák nélkül.”

A csapatvezető azt is elárulta, hogy a meghibásodás pillanatában Hamilton maximális teljesítményen, vagy annak közelében használta a motort, mivel legalább 23 másodperces előnyt próbáltak kialakítani a Red Bull párosával szemben, hogy pozícióvesztés nélkül beiktathassanak egy újabb kerékcserét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: