DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Itt a 2017-es előzetes F1-es versenynaptár

A Motorsport Világtanács szerdai ülésén számos egyéb téma mellett megvitatta a 2017-es Formula-1-es versenynaptár kérdését is, zárásként pedig előálltak egy előzetes tervezettel, ami ismét 21 versenyt tartalmaz.

2016-melbourne



Ez az első alkalom, hogy hivatalos forrásból hírt kaptunk a jövő évi menetrendről. Korábban a paddockból származó információk alapján a Motorsport már megpróbált összerakni egy leosztást, ami nagyban hasonlított is az alábbira, lévén tényleg csupán apró változásokat tartalmaz a tervezett jövő évi naptár az ideihez képest.

A rekordszámú 21 állomás változatlan helyszínekkel megmarad, jelenleg az egyetlen módosítást 2016-hoz viszonyítva az jelentené, hogy felcserélték a Malajziai és a Szingapúri Nagydíj sorrendjét.

Három verseny, a montreali, a hockenheimi és a Sao Pauló-i forduló még csillaggal jelölt, ezen nagydíjak megrendezéséhez további megerősítés szükségeltetik, és bár mindhárom helyszín jövőjével kapcsolatban merültek már fel bizonytalanságok az elmúlt hetek és hónapok során, az ilyen helyzetek az esetek többségében meg szoktak oldódni.

A szezon március 26-án Melbourne-ben kezdődik és nyolc hónappal később, november 26-án Abu Dhabiban zárul az előzetes tervezet szerint. A nyári szünet Hockenheim és Spa között ismét négy hétig tartana.

A bakui Európa Nagydíj pedig, ahogy idén is történt, a Le Mans-i 24 órás verseny hétvégéjén zajlik majd június közepén.

Az F1-et érintő további szabályváltozásokról itt írtunk.

 

Az előzetes 2017-es versenynaptár:

március 26. Ausztrál Nagydíj Melbourne
április 9. Kínai Nagydíj Sanghaj
április 16. Bahreini Nagydíj Szahír
április 30. Orosz Nagydíj Szocsi
május 14. Spanyol Nagydíj Barcelona
május 28. Monacói Nagydíj Monte-Carlo
június 11. Kanadai Nagydíj* Montreal
június 18. Európa Nagydíj Baku
július 2. Osztrák Nagydíj Spielberg
július 9. Brit Nagydíj Silverstone
július 23. Magyar Nagydíj Mogyoród
július 30. Német Nagydíj* Hockenheim
augusztus 27. Belga Nagydíj Spa-Francorchamps
szeptember 3. Olasz Nagydíj Monza
szeptember 17. Malajziai Nagydíj Sepang
október 1. Szingapúri Nagydíj Szingapúr
október 8. Japán Nagydíj Suzuka
október 22. USA Nagydíj Austin
november 5. Mexikói Nagydíj Mexikóváros
november 12. Brazil Nagydíj* Sao Paolo
november 26. Abu Dhabi Nagydíj Abu Dhabi
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: