Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. október 21. hétfő
F1

Massa szerint ugyanolyan az F1, mint 2002-ben

Noha 15 éven keresztül részese volt a Formula-1 körforgásának, az év végén visszavonuló Felipe Massa úgy érzi, a sport a főbb irányvonalait nézve vajmi keveset változott ezen időszak alatt.

Az F1-et napjainkban érő legtöbb kritika pedig éppen a 2000-es évek elejének állapotaitól való eltérésre alapoz. Az persze kétségtelen, hogy az elmúlt tizenöt szezon során végbement szabályváltozások és technikai fejlődés során megváltozott az autók hangja és a pilóták elmondásai alapján a vezethetősége is, amit a közvélemény kedvezőtlen iránynak tart, és részben ez is ösztönözte, hogy a jövő évtől a tapadás megnövelésével a korábbi évekhez próbál visszanyúlni a sport.

massa-2002-sauber

A 2002-ben a Sauberrel debütáló, majd a Ferrarinál töltött sikeréveket követően hat futam múlva a Williamstől visszavonuló Massa azonban az autóban ülve nem figyelt meg akkora eltéréseket, amelyekről a médiában beszélnek.

„Még most is ugyanaz a helyzet, mint amikor megérkeztem ide: akkor is egyetlen csapat dominanciájával telt a bajnokság” - utal a jelenlegi Mercedes szerepét a 2000-es évek elején betöltő Ferrarira. „Az azóta eltelt időben néhányszor megtörtént, hogy egynél több istálló harcolt a címért, de ez elég ritka esetnek számított.”

„Ha összehasonlítjuk a jelenlegi és az akkori Formula-1-et, őszintén szólva nem látok nagy különbségeket. A versenyek folyása és az autóban elvégzett munkánk is nagyon hasonló.”

A brazil persze ezzel nem azt mondta, hogy minden tökéletes lenne a sportban. Ő maga is úgy érzi, hogy az F1-re bőven ráférnek az újszerű ötletek, amelyeket az új tulajdonos, a Liberty Media képes lehet beültetni a gyakorlatba.

„Szerintem rengeteg tényezőn lehetne még javítani” - folytatta Massa. „Érkezhetnek új ötletek a versenyek menetével, a szabályokkal, a közösségi médiával, a paddockkal vagy a rajongókkal kapcsolatban is. Ha minden területen megpróbáljuk érdekesebbé tenni a sportot, akkor végül valóban érdekesebb is lesz az a nézők számára, és a Formula-1-nek most erre igazán szüksége van.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?